Afganisztán: biztonsági okokból mérlegelnek
Mindaddig, amíg a hadműveleti területen dolgozó katonák biztonságát veszélyeztetheti egy esetleges támadásról szóló hír nyilvánosságra kerülése, addig az illetékes parancsnokok mérlegelni fogják annak közlési időpontját - nyilatkozta a HM szóvivője az MTI-nek pénteken.
Dátum: 2006-07-21 12:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60566
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:17:25.316008, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bocskai István mindezt annak kapcsán mondta el, hogy két héttel ezelőtt rakétatámadás ért Afganisztánban egy holland katonai konvojt, amelynek egyik járművén magyar katonai szakértők is utaztak, az esetről azonban csak csütörtök este adtak híradást.
Egy, vállról indítható rakétával lőtték tálib fegyveresek azt a buszt, amelyen egy holland konvojban húsz magyar katona is utazott. Nem lehet pontosan tudni, hogy a három szállítójárművet vették-e célba, az viszont bizonyos, hogy a rakéta a konvoj fölött repült el és az úttól több száz méterre csapódott be. A támadásban senki sem sérült meg.
Bocskai István hangsúlyozta, hogy a Honvédelmi Minisztériumnak a legfontosabb, hogy a hadműveleti területen dolgozó katonáit biztonságban tudja, biztonságát garantálja. "Ezért a hasonló eseteknél mérlegeljük és mérlegelni is fogjuk, hogy az információ mikor kerüljön napvilágra" - mutatott rá.
Mint mondta, meg kell érteni, hogy Afganisztánban a fegyveres csoportok célja az, hogy a területen dolgozó nemzetek katonáinak hazai közvéleményét befolyásolják, és zavart keltsenek, azaz, ha katonai szempontból nem jelentős eseményekről is beszámol a sajtó, azzal újabb támadásokat generálhatnak.
Hangsúlyozta: el kell fogadnia a közvéleménynek, hogy ha a magyar katonák biztonságát növelni szeretnék, akkor bizonyos információk közlését vissza kell tartani.
A szóvivő közölte: nagyon fontos, hogy egy-egy atrocitásról hogyan és mikor adnak ki információt a területen dolgozó katonai parancsnokok.
Egy-egy információ idő előtti napvilágra kerülése - magyarázta - nehezítheti és veszélyeztetheti a katonák további feladatát, így követendő gyakorlat, hogy az ilyen típusú támadásokról csak akkor adnak tájékoztatást, ha az már nem jelent biztonsági kockázatot.
Bocskai István közölte: más hadműveleti területek - mint például Irak - tapasztalatai is arra késztették a szövetséges katonai erőket, hogy amikor a katonák biztonságáról gondoskodnak, vegyék számításba az információ megfelelő időben történő közlését.
A két héttel ezelőtt történt esetről azt lehet tudni, hogy a holland felségjelű katonai járművek az észak-afganisztáni Kunduzból tartottak a magyar tartományi újjáépítő csoport leendő székhelyére. A Magyarországról érkezett úgynevezett szemrevételező csapat az ősszel induló magyar missziót készítette elő. Magyarország a hollandoktól veszi át a tartományi rekonstrukció vezetését.
A magyar kormány június végén jelentette be, hogy az ország októbertől elvállalta a Baglán tartományt újjáépítő csoport vezetését, s a feladat két évre szól. Az áttelepülés már idén július végén megkezdődik, októberben lesz a parancsnoki átadás-átvétel, a tényleges tevékenység pedig jövő áprilisban indul majd, a szükséges felkészülés után.
MTI - fidesz.hu