Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A konvergenciaprogram ne második Gyurcsány-csomag legyen

A Fidesz csak olyan konvergenciaporgramot tud elfogadni, amely nem növeli tovább a lakosság terheit, és amely konvergenciaporgram néven nem egy második Gyurcsány-csomagot kíván eladni - mondta Navracsics Tibor pénteken, a Fidesz frakcióvezetésének és a Konvergenciatanács tagjainak közös sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2006-07-21 13:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60573
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:17:27.539154, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Konvergenciatanács a Fidesznél (Navracsics Tibor, Varga Mihály, Bogsch Erik, Simor András és Surányi György)

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője a tájékoztatón a konvergenciatanácsot olyan "nagy szaktekintéllyel bíró" testületként értékelte, amellyel érdemes párbeszédet folytatni.

Ennek ellenére az egyeztetésről szólva úgy fogalmazott, hogy annak során "maradtak fenn vitapontok".

Elmondása szerint a feleknek nem sikerült egyetértésre jutni a jelenlegi gazdasági helyzet "előidéződésére" vonatkozóan és a konvergenciaprogram tartalmával kapcsolatban.

Elmondta, hogy a Fidesz-KDNP frakciószövetség arra kérte a Konvergenciatanács tagjait, hogy a konvergenciaprogram véleményezésekor vegyék figyelembe az emberek terheit is, amelyek "tovább már nem növelhetők".

"A konvergenciaprogram kapcsán is csak olyan megoldásokban tudunk gondolkodni (...), amely nem növeli a lakosság terheit, azaz nem egy második Gyurcsány-csomagot adnak el konvergenciaporgram néven" - tette hozzá Navracsics Tibor.

Simor András, a Deloitte Zrt. elnök-vezérigazgatója a Konvergenciatanács feladatait illetően azt mondta: a testület arra kapott felkérést, hogy véleményezze azt a konvergenciaporgramot, amit a magyar kormánynak be kell majd nyújtania szeptemberben az Európai Uniónak.

A konvergenciaprogramról szólva kifejtette, hogy a program végső célja az euró magyarországi bevezetése, illetve hogy egy olyan fenntartható növekedési pályára állítsa a magyar gazdaságot, ami azt versenyképessé, és tartósan gyorsnövekedésűvé tudja tenni.

Navracsics Tibornak arra a felvetésére, hogy a Konvergenciatanács zárkózzon el a lakossági terheket növelő kormányzati elképzelésektől azt válaszolta, hogy "csodák nincsenek", az egyensúly közeli állapot megteremtését csak azok tudják kifizetni, "akik ebben az országban élnek, mert ezt más megfizetni helyettünk nem fogja".

Elmondta ugyanakkor, hogy a terhek adófizetők közötti megosztását a testület nem hivatott vizsgálni, csupán azt véleményezi, "hogy a költségvetési egyensúly reálisan azokkal az intézkedésekkel, amiket a kormány javasol, helyreállítható-e".

Bogsch Erik, a Richter Gedeon Rt. vezérigazgatója feladataik közül kiemelte: "Ha minimálisan is, de szeretnénk hozzájárulni, hogy az ország hitelessége helyreálljon".

Hozzátette: fontos, hogy az ország versenyképessége a jövőben javuljon, ezen belül az oktatás színvonala ne csökkenjen, a kutatási, fejlesztési tevékenységek minősége pedig hosszú távon megfelelő szinten maradjon.

Surányi György, volt jegybank elnök, a CIB Bank Rt. elnöke azt hangsúlyozta, hogy fontos és megtisztelő meghívásnak tartották valamennyien a Fidesz-KDNP frakciószövetség meghívását.

Alapvető, hogy egy olyan program kialakításánál, amely a magyar társadalom és a magyar gazdaság elkövetkező 5-15 évét meghatározza a lehető legszélesebb körben alakuljon ki konzultáció - tette hozzá.

Varga Mihály, a költségvetési bizottság fideszes elnöke a sajtótájékoztatón azt mondta: minden olyan intézménynek és minden olyan testületnek, amely "kvázi a kormánytól függetlenül működik és a kormány véleményétől eltérő módon fogalmazhatja meg a saját véleményét, annak mi örülünk, és támogatunk minden olyan intézményt".

Véleménye szerint a Konvergenciatanács "jó lehetőség" arra, hogy hitelesebb gazdaságpolitika alakuljon ki a következő években.

Mint mondta, konszenzus volt a Fidesz-KDNP frakciószövetség, valamint a tanácstagok között abban, hogy egyfajta "hitelességi probléma van a konvergenciapálya mögött". A magyar kormány már több alkalommal kénytelen volt módosítani Brüsszelnek benyújtott konvergenciaprogramját - emlékeztetett a fideszes képviselő.

A Fidesz alelnöke leszögezte: pártja a tehernövekedést nem fogja támogatni. "Csak olyan konvergenciaprogramot tudunk támogatni, mely ezt a tehernövekedést nem irányozza elő" - jelentette ki.

Kiemelte, a Fidesz-KDNP frakciószövetség szeretné, ha az ellenzék is elmondhatná a véleményét a konvergenciaprogramról. Hozzátette: ezért javasolták a tanács tagjainak, vessék fel, hogy a program kerüljön a parlament költségvetési bizottsága, valamint plenáris ülése elé.

A költségvetési bizottság elnöke megjegyezte: a kormány döntése alapján most az a határozat van érvényben, hogy Magyarország 2010-ben csatlakozik az euró övezethez. Hozzátette azonban: a kormány eddigi intézkedései nem teremtik meg ennek a csatlakozási dátumnak a feltételeit.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1034, 'source_type': 'media', 'source_id': 421, 'target_type': 'article', 'target_id': 53244, 'relation_type': 'describes'}