Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

FÁK fiaskó

A grúz és az ukrán elnök az utolsó pillanatban lemondta részvételét a Független Államok Közössége (FÁK) moszkvai nem hivatalos csúcstalálkozóján - jelentették orosz hírügynökségek pénteken, órákkal a nyitóvacsora előtt.


Dátum: 2006-07-21 13:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60574
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:17:27.864359, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Előbb Mihail Szaakasvili, s nem sokkal később Viktor Juscsenko távolmaradását tudatták a hírszolgálati irodák, jelezve: távol marad az örmény és (immár hagyományosan) a türkmén elnök is.

Tbiliszi értésre adta, hogy Szaakasvili nem kapott négyszemközti találkozót a házigazda Vlagyimir Putyin orosz elnöktől. Juscsenko arra hivatkozott, hogy az ukrán belpolitikai helyzet marasztalja Kijevben.

A nyugatbarát Juscsenko súlyos válsággal küszködik, miután az ellenzéki Régiók Pártja olyan többségi koalíciót hozott össze a szocialistákkal és a kommunistákkal, amely az oroszbarát Viktor Janukovicsot javasolja a miniszterelnöki posztra. Juscsenkónak a következő napokban döntenie kell, hogy belemegy-e a hatalmi társbérletbe legerősebb riválisával, vagy feloszlatja a parlamentet.

Megfigyelők szerint az orosz diplomácia Juscsenkót nemcsak Janukovics miniszterelnökségének támogatására, hanem a Régiók Pártjával való szövetségre is igyekszik ösztönözni.

Szaakasvili, aki azt remélte, hogy megtárgyalhatja Putyinnal a szakadár Dél-Oszétia körüli feszültségeket, egy hirtelen kormányátalakítás keretében menesztette konfliktusrendezési államminiszterét, Georgi Haindravát, s Merab Antadze külügyminiszter-helyettest állította a helyére.

Miután a grúz parlament kedden orosz békefenntartók kivonását követelte Dél-Oszétiából s (a Grúziától az 1990-es években háborúval elszakadt másik régióból) Abháziából is, Szaakasvili azt mondta, hogy Putyinnal való megbeszélése után dönt az erre vonatkozó procedúra beindításáról.

Orosz biztonsági szolgálatok a múlt héten azzal gyanúsították Tbiliszit, hogy Dél-Oszétia megtámadását tervezi, miután egy dél-oszét tisztségviselőnek szánt bomba megölt két tizenévest. Oroszország hangoztatta, hogy nem hagyja válasz nélkül, ha állampolgárait bántódás éri. (Orosz útlevéllel rendelkezik mindkét szakadár régió lakosságának túlnyomó része.)

Grúzia a múlt héten visszavonta a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO) való orosz belépésre adott korábbi jóváhagyását, követelve Oroszországtól, hogy másítsa meg a grúz bor, konyak és ásványvíz piacáról való kivonására (sőt megsemmisítésére) tett intézkedéseit, s járuljon hozzá a grúz vámosok részvételéhez az abház-orosz és a dél-oszét-orosz határforgalom ellenőrzésében.

Az örmény államfő egészségi okokra hivatkozva mentette ki magát az orosz elnöki lóversenykupa szombati megtekintésével egybekötött FÁK-csúcsról, de megfigyelők feltételezik, hogy nem akart együtt mutatkozni azeri kollégájával a karabahi konfliktus miatt. Az öntörvényű türkmenbasi már régóta hanyagolja a FÁK-csúcsokat, de az orosz Gazprommal folytatott gázárvitája most még inkább ösztönözhette a távolmaradásra.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek