Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hatvanmilliós drogfogás

Összesen hatvanmillió forint értékben foglaltak le kábítószert a vámosok Tatabánya közelében egy tehergépkocsiból és a Szabolcs megyei Beregsurányban egy személyautóból - tájékoztatta az MTI-t a VPOP szóvivője pénteken.


Dátum: 2006-07-21 13:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60575
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:17:28.160288, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sipos Jenő közleményében tudatta: csütörtökön Tatabánya közelében ellenőrizték a pénzügyőrök a teherautót, amely Németországból és Hollandiából származó vegyi anyagot szállított. A jármű vezetőfülkéjéből mintegy 23 kilogramm, ötvenmillió forint értékű marihuána került elő. A beregsurányi határátkelőhelyen egy ukrán személyautóban szintén kábítószert találtak a vámosok a jármű kárpitozása alatt. A csaknem egy kilogrammnyi barna színű, nejlonzacskóba csomagolt sűrű folyadék az előzetes szakvélemény alapján kodeint és morfint tartalmazott. Mindkét vegyület kábítószernek minősül. A lefoglalt anyag becsült feketepiaci értéke meghaladja a tízmillió forintot. A vámosok mindkét esetben a sofőrt őrizetbe vették és ellenük visszaélés kábítószerrel bűntett megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek