Olaszok CIA-ügynök kiadatását kérik
Az olasz igazságügyi szervek 26 olyan CIA-ügynök kiadatását kérték az Egyesült Államoktól, akik a nyomozás jelenlegi állása szerint 2003-ban részt vettek a milánói szunnita mecset imámjának az elrablásában - közölte pénteki számában a La Repubblica című római napilap.
Dátum: 2006-07-21 14:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60577
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:17:28.721417, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az írás szerint az észak-olaszországi nagyváros egyik ügyésze, akit a vizsgálattal bíztak meg, a kiadatási kérelmet hivatalosan eljuttatta az olasz főügyészségre, a hivatal pedig a dokumentumot Clemente Mastella igazságügyi miniszternek továbbította. Az egyiptomi születésű imámot állítólagos terroristakapcsolatai miatt 2003. február 17-én a CIA egyik kommandója az olasz titkosszolgálat (SISMI) közreműködésével elrabolta, majd Kairóba szállította, ahol a muzulmán papot megkínozták. Az ügy megfigyelők szerint tovább ront az amúgy is egyre hűvösebbé váló olasz-amerikai kapcsolatokon.
Az áprilisi választások nyomán kormányra került Romano Prodi vezette középbal politikai erők egyik első lépése az Irakban állomásozó olasz katonák hazahívása volt. A korábbi miniszterelnök, Silvio Berlusconi jobboldali kormányának igazságügyi minisztere egyébként megtagadta a milánói ügyészség hasonló keresetét, amely akkor még 22 CIA-ügynök kiadatását kérte. Az imám elrablásának az ügye Itáliában belpolitikai vihart kavart, mert a SISMI belekeveredett a férfi jogalapot nélkülöző elhurcolásába. Azóta az olasz titkosszolgálat néhány egykori vezetőjét őrizetbe vették.
MTI - fidesz.hu