Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidelitas egyértelműen ellenzi a tandíjat

Több mint egy órán át tárgyaltak az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) kezdeményezésére a parlamenti pártok ifjúsági szervezetei péntek délután a budapesti Central Kávéházban, de az IDF által javasolt, főleg a tandíjjal foglalkozó közös nyilatkozatot nem fogadták el.


Dátum: 2006-07-21 16:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60587
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:17:31.752788, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szervezetek vezetői a zárt körű tanácskozás után a sajtónak nyilatkozva elmondták, hogy a nyilatkozat elmaradása ellenére több kérdésben egyetértettek a kormánypárti és ellenzéki ifjúsági szervezetek, ezért a jövőben is folytatják az egyeztetést.

Almássy Kornél,az MDF országgyűlési képviselője, az IDF elnöke elmondta: nyilatkozatukban azt kezdeményezték, hogy 2008-ra halasszák el a tandíj bevezetését. "Két év alatt lehet, hogy megjön az esze a kormánynak" - mondta. Azt javasolták, hogy addig is indítsák el a felsőoktatási reformokat, a differenciált normatív finanszírozást, illetve a bizonyítottan "életképtelen és nem piacképes szakok" államilag finanszírozott helyeinek csökkentését, és vezessék be a jelenleginél magasabb ösztöndíjat a szerény anyagi körülmények között élő tehetséges hallgatók számára.

Varga László szocialista országgyűlési képviselő, a Fiatal Baloldal (FIB) elnöke kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a FIB támogatja a fejlesztési részhozzájárulás bevezetését és a versenyképes, minőségi felsőoktatás erősítését. Léderer András, az SZDSZ Új Generáció alelnöke kifejtette, hogy szervezete támogatja a fejlesztési részhozzájárulás bevezetését, amit nem tartanak tandíjnak.

Koszorús László fideszes országgyűlési képviselő, a Fidelitas alelnöke azt mondta, hogy szervezete és pártja elutasítja a tandíj bevezetését, és nem érti, hogy Varga László hogy fogja azt megmagyarázni a fiatal baloldali hallgatóknak, mint a felsőoktatási reform gyakorlatilag egyetlen pontját. A politikus szintén hangsúlyozta, hogy néhány felsőoktatási kérdésben nem áll messze egymástól a szervezetek véleménye, ezért ők is a tanácskozás folytatását támogatják.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek