Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lemondott a román főügyész is

Romániában folytatódik a látványos lemondások sorozata, a három legfontosabb román titkosszolgálat vezetője után Ilie Botos román főügyész is hasonló lépésre szánta el magát - jelentették pénteken román hírforrások.


Dátum: 2006-07-21 16:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60589
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:17:32.375545, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A főügyész tisztségéből való távozásának hírét a három korábbi lemondáshoz hasonlóan az elnöki hivatal tette közzé. A Traian Basescu államfő rezidenciájaként szolgáló Cotroceni-palota közleménye szerint, Románia első embere elfogadta a főügyész lemondását. Ilie Botos döntését megelőzően Vasile Blaga román belügyminiszter élesen bírálta a Hajszam-üggyel foglalkozó ügyészeket. A tárcavezető szerint ebben az ügyben a vádat képviselő ügyésznek kérnie kellett volna, hogy Hajszamot szabadulása után figyeljék a hatóságok.

A belügyminiszter szerint lehetséges, hogy az Irakban elrabolt román újságírók egy évvel ezelőtti túszul ejtésének megszervezésével vádolt és terrorizmussal gyanúsított szíriai és román állampolgárságú üzletember már elhagyta Romániát. Omar Hajszamot a hét közepén idézték az ellene zajló perben bíróság elé, de mivel nem jelent meg, újabb letartóztatási parancsot bocsátottak ki a nevére. Ekkor derült ki, hogy közben eltűnt. Korábban egészségügyi okok miatt engedték szabadon.

A posztjukról távozó vezetők helyébe még nem tudni, kit neveznek ki. A két meghatározó hírszerzőszervezet, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) élére a kormány fő erejét alkotó Demokrata Párt (PD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelölhet igazgatót. A két párt alkotta szövetség működését szabályozó együttműködési megállapodás ugyanis úgy rendelkezik, hogy a SRI vezetőjét a PD, a SIE igazgatóját pedig a PNL javasolhatja. A harmadik lemondott hírszerzési igazgatónak, a belügyminisztérium titkosszolgálatának vezetőjének utódját Vasile Blaga nevezheti ki.

Ilie Botost is - a három titkosszolgálati vezetőhöz hasonlóan - a most ellenzékben lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) kormányzása alatt nevezték ki. A PSD elnöke, Mircea Geoana bejelentette, hogy pártja a rendszerváltás óta precedens nélküli lemondássorozatra való tekintettel kezdeményezi rendkívüli parlamenti ülésszak összehívását.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek