Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyeztető fórum a magyar pártok részére

Az Európai Néppárt magyar tagpártjai októberben rendezzenek egyeztető fórumot jövőbeni együttműködésük meghatározása céljából - javasolta pénteken Tusnádfürdőn Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Markó Bélával lezajlott találkozója során.


Dátum: 2006-07-21 17:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60592
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:17:33.271959, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Fidesz elnöke rövid megbeszélést folytatott, melynek során kölcsönösen tájékoztatták egymást. Markó Béla a szövetség romániai kormányzati szerepéről, az erdélyi magyarság, a kisebbségi törvény, a magyar nyelvű oktatás helyzetéről, az önálló magyar egyetem témájáról informálta a magyar politikust. Orbán elsősorban a magyarországi belpolitikai helyzetről adott tájékoztatást Markónak.

A megbeszélések középpontjában az Európai Néppárton belüli közös tevékenység kérdése szerepelt, tekintettel arra, hogy mindkét szervezet egyaránt tagja ennek az európai pártnak. A találkozó után a sajtónak elmondták: szeretnék kialakítani a magyar néppárti tagok közötti rendszeres konzultációt. Orbán Viktor konkrétan is javasolta, hogy a magyarországi önkormányzati választásokat követően az Európai Néppárt tagpártjai októberben rendezzenek egyeztető fórumot jövőbeni együttműködésük meghatározása céljából.

A Fidesz elnöke a szlovákiai belpolitikai fejlemények tanulságára utalva az újságírók előtt kifejtette: a kárpát-medencei magyar pártoknak egészen más az érdekérvényesítési lehetőségük, amikor az adott ország még nem került be az Európai Unióba, vagyis amikor még folynak a csatlakozási tárgyalások, és más akkor, amikor az ország már bejutott az integrációs szervezetbe.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek