Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem lesz nagyszabású offenzíva?

Az izraeli hadsereg azt tervezi, hogy fokozza a célzott behatolásokat Dél-Libanonba, de tartózkodik egy nagyszabású szárazföldi inváziótól - közölte egy izraeli katonai forrás szombaton.


Dátum: 2006-07-22 11:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60611
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:17:39.035710, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A forrás azután nyilatkozott, hogy egy ameriaki televíziós csatorna azt jelentette, még szombatra virradóra megindulhat Libanon izraeli inváziója. "Nem kell egy nagyszabású behatolásra számítani Libanonban" - közölte a forrás, hozzátéve: a rövid, célzott, meglepetésszerű támadások fokozódni fognak a határ mentén. "Már bent vagyunk Libanonban, és katonáink folytatják az ottani műveleteket, mert ez az egyetlen módja, hogy tegyünk valamit a Hezbollah bunkerei ellen" - mondta a forrás, néhány százra becsülve a már Libanonban lévő izraeli katonák számát. Lehetséges példaként a Gázai övezetben végrehajtott izraeli akciókra utalt, ahol az izraeli szárazföldi csapatok időnként behatolnak meghatározott övezetekbe, hogy ott néhány napos műveleteket hajtsanak végre, majd visszavonulnak.

Izrael pénteken több ezer tartalékost mozgósított, ami arra utalhat, hogy a hadsereg a dél-libanoni területek inváziójára készül azzal a céllal, hogy a határtól messze űzze a Hezbollah gerilláit. A CNBC televízió péntek éjjel azt jelentette, hogy hírszerzési források azt közölték az NBC televízióval: péntek éjjel valószínűleg megindul Libanon szárazföldi izraeli inváziója. A televízió szerint ezt egy meg nem nevezett nyugati hatalom is megerősítette. Egy izraeli katonai forrás szerint több mint 3 ezer izraeli tartalékost hívtak be. A hadsereg rádiója hat zászlóalj mozgósítását említette, ami 6 ezer katonát is jelenthet. Egy ilyen méretű mobilizáció az egyik legnagyobb azóta, hogy Izrael 1982-ben megtámadta Libanont azzal a céllal, hogy szétzúzza az ott működő palesztin fegyvereseket. Az izraeli csapatokat csak 2000-ben vonták ki Dél-Libanonból.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek