A politikai hazugság tönkreteszi a demokratikus alapokat
Politikai hazugságra nem lehet kormányzást építeni, mert az aláássa az ország jövőjét, árt a gazdaságnak és tönkreteszi a demokratikus alapokat - fejtette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szombaton Tusnádfürdőn.
Dátum: 2006-07-22 12:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60615
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:17:40.267441, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A XVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hagyományos és legfontosabbnak tekintett záró programja keretében a politikus élesen bírálta a nagyobb magyar kormánypártot, amely szerinte a politikai hazugság hibájába esett, vagyis a választások előtt egészen mást ígért a társadalomnak, mint amit jelenleg tesz. A Fidesz elnöke a tusványosi táborban összegyűlt több száz ember előtt elhangzott beszédében úgy vélekedett, hogy különbséget kell tenni a "kommunikációs túlzás" és a "politikai hazugság" között. A túlzás eszközével a rendszerváltás után általában minden politikus élni próbált, ebben az is közrejátszott, hogy a politika kénytelen volt alkalmazkodni a média világához.
A Fidesz elnöke úgy vélte: ez a fajta hazugság aláássa az ország jövőjét. Nagy kárt okoz gazdasági téren, hiszen a korszerű piacgazdaság nem viseli el az igazmondás hiányát, a befektetők egy idő után elveszítik bizalmukat. A másik súlyos következmény az előadó szerint az, hogy az ilyen magatartás tönkreteszi a demokratikus alapokat, hiszen a választás nem más, mint szerződés az adott párt és a választók között arról, mit ígér az az erő a szavazatokért cserében. Ha ezt a "szerződést" az egyik fél megszegi, akkor a demokrácia alapelvét sérti meg. Orbán szerint egyébként az említett "politikai hazugság" korlátozza a választópolgár tájékozódáshoz való jogát, ezáltal pedig megfosztja az embereket a választás szabadságától. A politikus szerint a megoldást azt jelenti, hogy vissza kell térni a gyökerekhez, a rendszerváltás eredeti szándékához, amit annak idején éppen az egypártrendszer által gyakorolt politikai hazugság felszámolása volt.
Orbán Viktor a kormány nemzetpolitikáját is bírálta, elsősorban azért, mert felszámolta e nemzetpolitika legfőbb intézményeit. A Fidesz ezzel a politikával állítja szembe saját irányvonalát, a "nemzeti összefogás" politikáját - mondta a Fidesz elnöke.
MTI - fidesz.hu