Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megtalálták egy eltűnt izraeli katona holttestét

Az izraeli hadsereg megtalálta egy izraeli katona holttestét, aki korábban eltűnt Dél-Libanonban - jelentette az al-Arabíja hírtelevízió.


Dátum: 2006-07-22 12:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60616
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:17:40.572083, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Dubajból sugárzó arab hírtelevízió nem pontosította, hogy mikor és milyen körülmények között tűnt el a katona. Egy izraeli katonai forrás pénteken korábban azt közölte, hogy a síita Hezbollah gerilláival folytatott ádáz harcokban csütörtökön négy izraeli katona életét vesztette, és többen megsebesültek Dél-Libanonban. Az izraeli katonai rádió szerint a katonák a dél-libanoni Marun Rasz település körzetében lezajlott összecsapásokban veszítették életüket.

Izraelnek eddig nem sikerült megállítania a Hezbollah határon átnyúló rakétatámadásait a tíz napja tartó izraeli légi offenzíva ellenére, amelyben Libanonban 345-en haltak meg, és félmilliónyian kényszerültek elmenekülni otthonukból. A halottak 90 százaléka polgári személy volt. Legkevesebb 34 izraeli katona és polgári személy halt meg eddig az izraeli offenzíva kezdete óta, részint a harcokban, részint a Hezbollah izraeli területekre mért rakétacsapásaiban.

Dan Haluc izraeli vezérkari főnök péntek este azt közölte, hogy a hadsereg "birtokában van" 13 Hezbollah-gerilla holtteste, és az eddigi harcokban az izraeli csapatok mintegy száz gerillát, köztük a szervezet több magas rangú tagját ölték meg. A Hezbollah szerint az izraeli offenzíva kezdete, július 12. óta 11 fegyveresét ölték meg az izraeli katonák.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek