Annan figyelmeztette Izraelt
Kofi Annan ENSZ-főtitkár figyelmeztette Izraelt, hogy egy esetleges libanoni invázió fokozná a Hezbollah Izrael-ellenes támadásait, egyúttal arra buzdította Washingtont, hogy vonja be Szíriát és Iránt a konfliktus megoldásának keresésébe.
Dátum: 2006-07-22 12:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60617
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:17:40.864004, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A főtitkár a CNN amerikai hírtelevízióban Larry King műsorvezetőnek adott interjúban ismét síkraszállt egy nemzetközi biztonsági erőnek a libanoni-izraeli határtérségbe küldése mellett. Ezt a javaslatot Izrael eddig elutasította. A főtitkár szerint a konfliktus súlyos kiszélesedésével járna, ha Izrael szárazföldi offenzívát indítana Dél-Libanonba. Ha az izraeli csapatok huzamosabb ideig Dél-Libanonban maradnának, hogy ott, mint a múltban, egy biztonsági övezetet alakítsanak ki, ez csak növelné az ellenállást velük szemben, mert jelenlétük mások számára megszállást jelentene. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken már másodszor ült össze, hogy megvitassa, tűzszünetre szólítson-e fel, vagy más intézkedéseket tegyen.
Annan kijelentette, hogy meggyőződése szerint Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter, aki vasárnap indul a Közel-Keletre, csak azért nem tette ezt meg eddig, mert egy olyan javaslatcsomagot akart magával vinni, amely megkönnyíti a tárgyalásokat és a megegyezést. A főtitkár hangsúlyozta: Szíriának és Iránnak, amelyek közel állnak és befolyással vannak a síita Hezbollahra, a nemzetközi közösséggel együttműködve részt kellene venniük a megoldás keresésében. Annan megismételte csütörtöki tűzszüneti felhívását, amelyet az interjúban "humanitárius fegyverszünetként" is jellemzett. Közölte, hogy ez lehetővé tenné a diplomácia felülkerekedését, miközben nem zárná ki a konfliktus hosszú távú megoldását.
Izraelnek rendkívüli óvatosságról kell tanúságot tennie a Libanon ellen tervezett invázió eldöntésében - jelentette ki Margaret Beckett brit külügyminiszter. A brit diplomácia vezetője a Financial Times című napilapban szombaton megjelent interjúban "rendkívül veszélyesnek" nevezte a libanoni helyzetet, és úgy vélekedett: "Egy rossz számításnak, egy hibának drámai hatása lehet." Éppen ezért, emlékeztetett Beckett, London kezdettől fogva nagy óvatosságra és visszafogottságra intette Izraelt és ezt teszi az idő előre haladtával, ha lehet, még nagyobb aggodalommal. A brit külügyminiszter azt is felidézte, hogy Izraelnek "igen hosszú idejébe telt legutóbb a Libanonból való kivonulás és ez mindkét oldalon számos emberéletbe került", utalva ezzel Dél-Libanon 18 évig tartó megszállására.
MTI - fidesz.hu