Soma, a vadaspark új vidrája
Elárvult vidrakölyköt fogadott be a Szegedi Vadaspark. A Soma névre keresztelt apróságot a szentesi kórház udvarán fogták be.
Dátum: 2002-11-06 10:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5554
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:04.138597, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem sokkal nagyobb, mint egy kismacska a Szegedi Vadaspark új vidrája. Az alig kétkilós Soma anyja valószínűleg elpusztult, így magára maradt az apróság. A teljesen legyengült kölyköt a szentesi kórház udvarán fedezték fel az ápolók.
Somát eleinte cumisüvegből etették a vadaspark gondozói. Mostanra azonban annyira megerősödött, hogy már egyedül is képes táplálkozni. A tejről pedig fokozatosan szoktatták át a szilárd táplálékra, vagyis a halra. Ezt eleinte csak pépes formában, tejjel keverve volt hajlandó megenni. Ma azonban már maga birkózik meg az egész kárászokkal is.
A vidra fokozottan védett állat, élete a vizekhez kötődik. Hosszú percekig képes a víz alatt maradni, így nagyon nehéz befogni. Régebben értékes prémje miatt vadászták, főleg csapdával. Nyugat-Európában szinte teljesen kipusztult, nálunk azonban még mindig szép számmal élnek. A Tisza mentén élő példányok az emlékezetes ciánszennyezést úgy vészelték át, hogy egyszerűen elköltöztek a folyó mellől.
A két hónapos árva jelenleg a papagájházban lakik, de hamarosan kiköltözhet onnan. A gondozók nagyon remélik, hogy a park korábbi vidrája, a nőstény Bea befogadja és felneveli a kicsit.
Amúgy nem Soma az első elárvult vidrakölyök a parkban. Néhány évvel ezelőtt hozták be Vazult. Autósok bukkantak rá az elgázolt anyja mellett kucorgó csöppségre. Vazul azóta felnőtt és a Tisza mentén szabadon is engedték. Későbbiekben Soma is visszakerülhet természetes élőhelyére.
Kormos Tamás - Délmagyarország online
Fotó: Schmidt Andrea