Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Izrael 150 célpontot bombázott

Az izraeli légierő 150 célpontot bombázott az elmúlt 24 órában Libanonban - közölte szombaton reggel egy katonai szóvivő.


Dátum: 2006-07-22 13:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60622
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:17:42.342509, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A célzott objektumok között több fegyverraktár, 11 rakétakilövő állás, valamint 12, Libanont Szíriával összekötő út volt. Közben az izraeli tüzérség rendszeresen lövi a libanoni határövezetet, ahonnan a Hezbollah síita szervezet rakétatámadásait indítja Észak-Izrael ellen - áll a kommünikében. Közben a Libanonban állomásozó ENSZ-erők arról számoltak be, hogy Izrael három nappal ezelőtt állásokat épített ki két libanoni határfaluban, de egyelőre nem vezényeltek ide jelentős erőket. Az izraeli hadsereg szóvivője elismerte, hogy "kisebb csapatmozgásokat végeznek az izraeli szárazföldi erők Dél-Libanon egyes pontjain". Ezek között a szóvivő Marún ar-Rasz körzetét említette, Avivím helységtől északra, ahol csütörtökön négy izraeli katona halt meg a Hezbollahhal vívott összecsapásban.Ugyanakkor egy másik katonai illetékes cáfolta azokat az értesüléseket, melyek szerint küszöbön állna a Libanon elleni invázió. A CNBC amerikai televízió péntek éjjel ugyanis azt jelentette hírszerzési forrásokra hivatkozva, hogy órákon belül megindul Libanon szárazföldi izraeli inváziója.

Kommunikációs tornyokat rombolt le szombaton az izraeli légierő Libanonban - közölte a helyi rendőrség. A támadások televíziós és távközlési, mobiltelefonok által használt átjátszó állomásokat értek az ország középső és északi részén fekvő hegyeken. Az egyik csapás Libanon legnagyobb magántelevíziós hálózatának, az LCB-nek antennáit érte Fatkában, míg a másik Terbolban zúzott szét egy közvetítő tornyot. Áldozatokról nem érkezett jelentés. Ez volt az első olyan nagyobb légitámadás az izraeli offenzíva tíz napja alatt, amely Libanon keresztények lakta területeit érte.

A tíz napja tartó harcok eddig 362 halálos áldozatot követeltek Libanonban és 34-et Izraelben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek