Súlyos merénylek Irakban
Kisbuszba rejtett pokolgép robbant vasárnap reggel az iraki főváros, Bagdad főként síiták lakta keleti részében, s legalább harminchárom embert megölt és hetvenkettőt megsebesített - közölte a rendőrség.
Dátum: 2006-07-23 11:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60650
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:17:51.213439, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A merénylet Bagdad Szadrváros negyedében történt, egy rendőrőrs és egy piac közelében. Az első jelentések még kilenc halottról és 18 sebesültről szóltak, s a veszteséglista még tovább növekedhet, mert a robbanás egy helyi munkaerőpiacnál volt, ahol emberek hosszú sora állt alkalmazásra várva. A rendőrség még mindig számolja az áldozatokat, becslésük szerint legalább harminchárom ember meghalt, és 72 megsebesült. A robbanás dörejét több kilométerről is lehetett hallani, amiből arra lehet következtetni, hogy különösen nagy erejű lehetett a pokolgép.
A térségben órákkal korábban az amerikai és az iraki katonai egységek rajtaütöttek több épületen. Az akcióban egy ember meghalt, hét másikat őrizetbe vettek. Július elején ugyanebben a városnegyedben autóba rejtett pokolgépes merényletben hatvanhat ember vesztette életét.
Pokolgépes merényletben legalább tizenöten meghaltak és félszázan megsebesültek vasárnap az észak-iraki Kirkukban. Rendőrségi források szerint gépkocsiba rejtett pokolgép robbant a Bagdadtól 250 kilométerre északra fekvő városban, a törvényszék épülete előtt. A helyi idő szerint fél egykor bekövetkezett detonációt követően 15 holttest maradt az utcákon szemtanuk szerint, s ezt egy rendőrtiszt is megerősítette, hozzátéve, hogy félszázan sebesültek meg. Zsabdar Abdallah ezredes szerint elsősorban ügyvédek és rendőrök a robbantás áldozatai.
MTI - fidesz.hu