Tarlós: A BKV a paródiák világába tartozik
A BKV a paródiák világába tartozik. A társaság kétévenként elképesztő deficitet halmoz fel, majd átszervezés vagy személyi váltás nélkül minden megy tovább - mondta a Vasárnap Reggelnek adott interjújában Tarlós István, a Fidesz főpolgármester-jelöltje, aki azt ígérte, ha ő lesz a polgármester, kideríti, miért nem működik a BKV.
Dátum: 2006-07-23 12:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60653
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:17:52.130736, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A főpolgármester-jelölt beszélt arról is, hogy egyre jobbnak látja a helyzetét, hiszen az egyik közvélemény-kutató adatai szerint az utóbbi másfél hónapban 6-7 százalékkal nőtt támogatottsága, míg Demszky Gáboré 9 százalékkal csökkent.
Tarlós elmondta, ha ő nyerné el a főpolgármesteri posztot, más kapcsolatot alakítana ki a kerületi polgármesterekkel, hiszen ő maga is közülük való. Jelenleg a kerületi vezetők évente kétszer szoktak beszélni Demszkyvel, akkor is alá akar íratni velük valami papírt - tette hozzá.
A jelenlegi III. kerületi polgármester szerint az a főváros legnagyobb baja, hogy a városvezetőknek nem koncepciói, hanem álmai vannak. A Podmaniczky-terv kapcsán úgy fogalmazott, hogy középtávon is a mesékbe való és a fedezete is kérdéses.
MNO - fidesz.hu