Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Motorkerékpár nagyhatalom lett Kína

Kína 10,4 millió motorkerékpárt gyártott az idén, az első félévben, és el is adatok ebből az országban 10,2 milliót, ami a tavalyi első félévi eladásokhoz képest több mint egyharmados növekedés.


Dátum: 2006-07-23 13:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60654
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:17:52.421027, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A China Daily című lap a kínai járműgyártók szövetségének statisztikáira hivatkozva közölte az adatokat. Elemzők szerint azért volt ilyen gyors a növekedés a motorkerékpár-ágazatban, mert a tavasszal a kínai kormányzat a 250 köbcentis vagy annál kisebb motorokra a fogyasztási adót 10 százalékról 3 százalékosra csökkentette. Az ágazat tavaly kisebb fajta válságba került: az acélárak gyors drágulása, illetve az Euro-2 gázkibocsátási szabvány elfogadása miatt sok kis kínai gyártó gyakorlatilag csődbe ment, vagy ezt megelőzendő felhagytak motorgyártói tevékenységükkel és más ágazatokba mentek szerencsét próbálni.

Kína motorkerékpár-gyártása egyébként az ország délnyugati részére, Csonging térségére koncentrálódik, itt gyártják a kínai motorbiciklik mintegy harmadát. Az itteni termelési értéket az ágazatban az idei év első felében több mint fél milliárd dollárra becsülik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek