Kórházban az éhségsztrájkoló Szaddám Huszein
Szaddám Huszein volt iraki elnök kórházba került az éhségsztrájkja miatt, ezért nem lesz jelen a pere hétfői folytatásán - jelentette be vasárnap Dzsafar al-Muszavi iraki főügyész.
Dátum: 2006-07-23 15:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60665
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:17:55.874498, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Huszeint kórházba szállították, hogy orvosi felügyelet alatt legyen, s a kórházban mesterségesen, szájon át táplálják - közölte a főügyész.
Nem vesznek részt a per következő szakaszában a megbuktatott elnök ügyvédjei sem, akik arra panaszkodnak, hogy az eljárás nem a szabályok szerint zajlik. A bíróság elutasította a védőügyvédek összes beadványát, melyeket a méltányos tárgyalás minimális feltételeinek biztosítása érdekében nyújtottak be. A védelem ezért elhatározta, hogy teljesen felfüggeszti részvételét az eljárásban - közölték Szaddám Huszein ügyvédei.
MTI - fidesz.hu