Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Halmozzák milliárdjaikat az olajmultik

Több mint 30 milliárd dolláros együttes második negyedévi profitot könyvelnek el a világ vezető olajtársaságai.


Dátum: 2006-07-23 16:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60670
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:17:57.353443, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elemzők szerint a héten az eredményeiről beszámoló brit BP és Shell, valamint az amerikai ConocoPhillips, Chevron és ExxonMobil a 70 dollár feletti hordónkénti olajárnak köszönhetően mintegy a tavalyinál harmadával több, azaz 33 és fél milliárd dollár körüli adó utáni nyereséget jelent. Az olajmultikat nyereségük nagysága miatt már évek óta bírálják, de ezen bírálat élét most tompíthatja a közel-keleti konfliktus, azaz az olaj drágulásának politikai oka. Már annál is inkább, mert a konfliktusba belesodródhat Irán, aminek könnyen lehet a vége az elmúlt egy évinél, azaz a 33 százaléknál nagyobb mértékű nyersolaj árdrágulás.

Az elemzők szerint a legszolidabb nyereségnövekedésről valószínűleg a BP számol majd be: ezen társaság kitermelő helyeit sújtották leginkább a természeti katasztrófák, illetve történtek vezető finomítóiban balesetek, problémák. Így esetében egy csupán 11 százalékos eredményjavulás is elképzelhető, bár ez 6,3 milliárd dollárnak megfelelő negyedéves eredményt jelentene. Számítások szerint a tavalyit 1,5 százalékkal meghaladó globális nyersolaj-felhasználás, amit a Nemzetközi Energiaügynökség állít, azaz a napi 82,4 millió hordós fogyasztás önmagában legalább 500 milliárd dollár többletjövedelmet termelt világszerte az olajtársaságoknak. Ez utóbbi összeg megfelel az éves dél-afrikai GDP-nek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek