Elnökváltás a megyei közgyűlésben
A megyei közgyűlés hétfőn alakuló ülésén Szakács Imrét választotta meg a képviselő-testület elnöknek, általános helyettese Firtl Mátyás lett. Az eddigi három helyett mostantól négy alelnök dolgozik a megyei vezetésben.
Dátum: 2002-11-06 12:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5559
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:05.597800, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Firtl Mátyás mellett tehát Ivanics Ferenc és Szabó Miklós segíti Szakács Imre munkáját főállásban, Medgyasszay László pedig társadalmi megbízatásban dolgozik. A megyei közgyűlésben bekövetkezett az, amit sejteni lehetett: változás történt a vezetésben. Az eddigi elnök - Ivanics Ferenc - helyett mostantól Szakács Imre elnököl a megyén.
Mivel az elnökjelölés a Fidesz privilégiuma ebben a ciklusban is, a múlt hétig ezért sokan arra számítottak, hogy a frakció akarata szerint Ivanics vezeti továbbra is a 41 tagú testületet. Néhány napja azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a 13 fős Fidesz-csoport egyedül nem tudja végigvinni szándékát, főleg úgy nem, hogy a polgári oldal egy része - ebben az esetben az MDF - Szakácsot támogatja Ivanics helyett. Néhány napja az is nyilvánvaló volt, hogy bár a Magyar Szocialista Párt - Hordós István személyében - állít majd ellenjelöltet, neki azonban nem lesz esélye, hacsak a 17 tagú MSZP-frakció mellé nem csatlakozik valaki a jobboldalról. Ez nem történt meg: Szakács Imrét 24 igen, 17 nem szavazattal hétfőn elnöknek választották.
Ivanics Ferenc leköszönő megyei elnök sikeresnek nevezte az elmúlt négy évet, megemlítve a nagyobb beruházásokat, köztük a Bartók Béla Megyei Művelődési Központ felújítását. Hozzátette, a bővülő feladatokat jól mutatja a költségvetés összegének változása is. Míg ugyanis 1998-ban "csak" 10 milliárd forintos költségvetése volt a megyei közgyűlésnek, 2002-ben már 14 milliárd. Ivanics úgy búcsúzott: "Csapatjátékosként tudomásul veszem, hogy mostantól nem a centerposzton, hanem a középpályán játszom, de továbbra is a megyéért focizom."
Szakács Imre a Kisalföld kérdésére, hogy megválasztása jelent-e konfliktust a frakción belül, azt válaszolta: a Fidesznek el kellett fogadnia, hogy egyedül nem választhat elnököt, a kisgazdákat és az MDF-et tömörítő polgári összefogás pedig őt támogatta. Elnökként céljai között említette a konszenzusos kormányzást, még úgy is, hogy a jobboldal előnye most biztosabb, mint az előző ciklusban volt. Bízik abban, hogy mind több egyhangú vagy nagy többséggel elfogadott előterjesztéssel tudják lezárni a vitákat ebben a négy évben is.
A frissen megválasztott elnök négy alelnökre tett javaslatot, amelyet a többség elfogadott. Szakács általános helyettese Firtl Mátyás (Fidesz) lett, Ivanics Ferenc (Fidesz) alelnökként várhatóan az európai uniós integrációért felel; és két MDF-es politikus is bekerült a vezetésbe: Szabó Miklóst az előbbiekhez hasonlóan főállású alelnöknek választották meg, Medgyasszay László viszont társadalmi megbízatásúként dolgozik ezentúl.
A közgyűlés kibővítette az ügyrendi bizottság feladatkörét, amely többek között a képviselők vagyonnyilatkozatának koordinálását is végzi ezentúl.
Kisalföld online