Diplomáciai erőfeszítések tűzszünetért
George Bush amerikai elnök közbenjárását kérte a szaúdi külügyminiszter vasárnap annak érdekében, hogy Izrael állítsa le a Hezbollah ellen Libanonban indított offenzíváját, de nem merült fel arra utaló jel, hogy Bush feladta volna a fegyvernyugvást elutasító álláspontját.
Dátum: 2006-07-24 08:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60677
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:17:59.472051, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Azonnali tűzszünetet követelünk, hogy lehetővé váljon az ellenségeskedés beszüntetése" - mondta Szaúd el-Fejszál herceg a Bush elnökkel és Condoleezza Rice amerikai külügyminiszterrel a washingtoni Fehér Házban több mint egy órán át folytatott megbeszélés után újságíróknak. A találkozón Bender ben Szultan herceg, a szaúdi nemzetbiztonsági tanács vezetője is részt vett.
A szaúdi külügyminiszter elmondta: az amerikai elnöknek átadta Abdallah bin Abdel-Aziz szaúdi uralkodó levelét, amelyben Bush segítségét kérik az azonnali tűzszünet elérése érdekében. A levél többek között azonnali fegyvernyugvásra, az Izrael és a Hezbollah libanoni síita szervezet közötti fogolycsere megkezdésére szólít fel. Fejszál herceg hozzátette, hogy Bush is az erőszak beszüntetését szeretné, azt azonban nem közölte, hogy az amerikai elnök miként reagált az azonnali tűzszünetet szorgalmazó javaslatra.
A Fehér Ház nem kommentálta a megbeszélést, s nem merült fel arra utaló jel, hogy Bush feladta volna a fegyvernyugvást elutasító álláspontját.
Az amerikai elnök elnök és külügyminisztere eddig nem volt hajlandó tűzszüneti felhívást közzétenni, arra hivatkozva, hogy Izraelnek - az Egyesült Államok legszorosabb térségbeli szövetségesének - joga van az önvédelemre, az ellenségeskedés beszüntetésének pedig a konfliktus gyökereinek felszámolására, így a Hezbollah libanoni síita szervezet Izrael elleni rakétatámadásainak beszüntetésére kell irányulnia.
Az izraeli hadsereg július 12-én indított offenzívát Libanon ellen, miután a Hezbollah tagjai foglyul ejtettek két izraeli katonát. Az arab országban folytatott izraeli hadműveletekben már több mint 360 libanoni állampolgár vesztette életét, túlnyomó többségében polgári személyek. A Hezbollah eközben rakétákkal lőtte az észak-izraeli településeket, 17 civil életét oltva ki.
Fejszál herceg és Bush megbeszélését követően Rice vasárnap közel-keleti látogatásra indult. Az amerikai külügyminiszter hétfőn Ehud Olmert izraeli miniszterelnökkel és más izraeli vezetőkkel tárgyal Jeruzsálemben, majd Mahmúd Abbász palesztin elnökkel találkozik a palesztin területeken, a Hezbollah képviselőivel azonban nem tervez megbeszélést.
MTI - fidesz.hu