Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Változik az észak-koreai diplomácia?

Az észak-koreai külügyminiszter részt vesz az e héten rendezendő malájziai regionális konferencián - erősítette meg hétfőn Észak-Korea Kuala Lumpuri nagykövetsége.


Dátum: 2006-07-24 08:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60679
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:18:00.081215, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pek Nam Szun jelenléte ritkaságszámba megy egy nemzetközi tanácskozáson. Bár már korábban is szó volt arról, hogy a phenjani diplomácia vezetője ott lesz Kuala Lumpurban, kétségek merültek fel azután, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa július 15-én elítélte Észak-Korea rakétakísérleteit.

Az dél-kelet-ázsiai államok szövetségének (ASEAN) regionális fórumán, amelyre várják Javier Solanát, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főbiztosát, és Condoleezza Rice amerikai külügyminisztert is, a résztvevők egy része szeretné újraéleszteni az észak-koreai nukleáris programról folyó, tavaly novemberben befagyasztott hatoldalú tárgyalásokat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek