Első szerb-albán közvetlen csúcs
Koszovó jogállásának szentelt első közvetlen szerb-albán csúcstalálkozó helyszíne lesz hétfőn Bécs, de a státustárgyalásoktól nem várható áttörés, de még az sem, hogy akár leheletnyit közelednének az álláspontok az ENSZ irányítása alatt álló dél-szerbiai tartomány sorsáról.
Dátum: 2006-07-24 08:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60682
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:18:00.997874, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A státustárgyalások lebonyolításával megbízott ENSZ-diplomata, Martti Ahtisaari meghívására Bécsben ül tárgyalóasztalhoz Boris Tadic szerb elnök és Vojislav Kostunica miniszterelnök, illetve Fatmir Sejdiu koszovói elnök és Agim Ceku miniszterelnök.
A csúcstalálkozó napirendjének egyetlen témája Koszovó jövőbeni jogállása lesz. Ahtisaari helyettese, Albert Rohan szerint a résztvevők részletesen kifejthetik jól ismert nézeteiket és érveiket Koszovó jövőjéről: a szerb vezetők elmagyarázhatják, hogy mit értenek a "lényegi autonómia" alatt, az albánok azt, hogy meddig hajlandóak elmenni a kisebbségvédelemben. Pristina számára kizárólag a független és szuverén Koszovót fogadható el, Belgrád pedig mindenbe beleegyezne, kivéve a független és szuverén Koszovót.
MTI - fidesz.hu