Zöld-árnyék vetül a Hajdú-Bét ügyre?
Gyurcsány Ferenc környezetében aggodalmat keltettek a Bajnai Gordont ért támadások. A Hajdú-Bét esetéhez bizonyos tekintetben hasonló Zöld-birodalom-perben ugyanis ez év elején jogerős elmarasztaló bírósági ítélet született.
Dátum: 2006-07-24 09:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60690
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:18:03.518370, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök aggódik Bajnai Gordon, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal vezetőjét ért támadások miatt - értesült a Magyar Nemzet. Úgy tudjuk, a kormányfő környezetét az aggasztja, hogy a Wallis-csoport érdekeltségi körébe tartozó Hajdú-Bét Rt. esete kísértetiesen hasonlít egy olyan korábbi ügyre, amelyben nemrég jogerős elmarasztaló bírósági ítélet született. Természetesen ehhez Bajnai Gordonnak - aki a Hajdú-Bét csődjekor a Wallis Rt. vezérigazgatója volt - semmi köze sincs, de a két ügy körülményei hasonlóak.
Zöld Gyula és fia, ifjabb Zöld Gyula, valamint a szekszárdi Tolnahús Rt. és a szolnoki Solami Rt. - a "Zöld-birodalom" - közös története 1998 januárjában, a Horn-kormány idején kezdődött. Ekkor vette meg a két céget - a Ceglédhús Rt.-vel együtt - az addig a kábel-, illetve híradástechnikai piacon érdekelt vállalkozó, Zöld Gyula. A szolnoki cégnek ő, a szekszárdinak pedig fia lett a vezetője.
Ám 1999 végén már mindkét cég fizetésképtelen volt, ennek ellenére még 2000 januárjában és februárjában is folytatták a sertésfelvásárlást. A Tolnahús és a Solami vagyonát - gépeket és raktárkészleteket - pedig elkezdték a Ceglédhús Rt.-be átmenekíteni. Pedig ahogy a rendőrség felkérésére végzett szakértői jelentés megállapította, a raktárkészletek értékesítéséből gond nélkül ki lehetett volna fizetni a sertéseket beszállító kistermelőket. A könyvvizsgáló szerint a Solami Rt. 300 millió, a Tolnahús Rt. pedig több mint 700 millió forinttal maradt adósa a sertéseket beszállító ezernél is több kistermelőnek, sertéstenyésztő cégnek.
Zöld Gyulát és fiát 2000. december 22-én csalás alapos gyanújával őrizetbe vette a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság, majd december 28-án a megyei bíróság elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását. Az ügyészség 2001-ben, különösen nagy értékre elkövetett csalás miatt emelt vádat ellenük. A per ez év februárjában zárult le, ifjabb Zöld Gyulát jogerősen három év börtönbüntetésre ítélték. Apját, Zöld Gyulát 2005-ben első fokon, nem jogerősen öt év szabadságvesztéssel sújtották. Fellebbezett, majd egészségi állapotára tekintettel felfüggesztették a másodfokú eljárást.
Annak eldöntése, hogy a két eset, a Tolnahús és a Solami, illetve a Hajdú-Bét ügye mennyiben hasonlít egymáshoz, nem lapunk feladta. Tény, hogy csődbe ment élelmiszer-ipari cégek mindkettőben milliárdos nagyságrenddel maradtak adósak a kistermelőknek.
Magyar Nemzet, Czirják Imre
fidesz.hu