"Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás"
Egyperces néma felállással tisztelegtek a napokban elhunyt európai parlamenti képviselő, Pálfi István emléke előtt azok, akik részt vettek a Sárrétudvari Gazdakör szervezésében a XII. hagyományőrző arató nap keretében tartott agrárfórumon.
Dátum: 2006-07-24 09:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60693
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:18:04.470223, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az idén sem maradhatott el az eleink nehéz munkáját bemutató kézi aratás, marokszedés, keresztállítás, a hozzákapcsolódó kulturális programokkal és agrárfórummal, melyet ezúttal nem Sárrétudvariban, hanem a szomszédos Szerepen, Gali Attila és felesége - családi gazdálkodók - búzatábláján rendezett meg az Udvari Gazdakör. A szervezőkön kívül érkeztek még Konyárról és az erdélyi Tordaszentmihályról - Sárrétudvari testvértelepüléséről - is kézi aratók. 11 csapat mérte össze tudását, nagyszüleink, dédszüleink embert próbáló munkájából.
A nap Udvariban vette kezdetét, a gazdaköri székház udvarán, a szokásos vendégvárással, kockahúzással. Az aratás helyszínére hintóval, lovas kocsikkal, nótaszó kíséretében érkeztek a résztvevők és érdeklődők. Míg a harmat felszáradt, reggelire szalonnát sütöttek.
Az aratásban résztvevőket, az idei kenyérnek valót a szerepi Hézser Tímea református lelkész és a szentmihályiak unitárius lelkésze, Dimény József áldotta meg, illetve szentelte meg. Utóbbi örömét fejezte ki amiatt, hogy jelen lehet az itteni és a határon túli magyarok hagyományos aratónapján. Hiszen - mint fogalmazott - "amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás".
Az aratás megkezdését - a zsűri elnöke, Bagdi József falugazdász intésére - a helyi vadásztársaság puskalövése jelezte. Miközben elkészültek a kévék kötésére szolgáló kötelek, a 77 éves Vígh Lajos bemutatta, hogyan kell kalapálni a kaszát. A zsűri értékelésekor figyelembe vette a kaszálás minőségét, a kötést, a torzsmagasságot, a keresztrakást, a szemveszteséget. Elsőnek az udvari kézi kaszás, Nagy Ferenc és marokszedője, Vígh Sándor végzett az aratással. A versenyben is ők győztek, s mivel harmadjára lettek első, örökre hazavihették a vándorserleget.
A tét nélküli bandaaratásban aztán ki-ki megkóstolhatta, mennyire volt könnyű a tikkasztó kánikulában a kenyérnek való betakarítása, melyben a szentmihályiak polgármestere, Zeng János is részt vett.
Az alkalmi színpadon az agrárfórum megkezdése előtt megemlékeztek a napokban elhunyt Pálfi István EP képviselőről, aki az utóbbi két évben nemcsak jelenlétével tisztelte meg az aratónapot, hanem maga is megmutatta, hogyan kell forgatni a kaszát.
A fórum résztvevőihez - Jakab István országos, Örvendi László megyei gazdaköri elnökhöz, országgyűlési képviselőkhöz, Font Sándorhoz, a Parlament mezőgazdasági bizottsága elnökéhez, Kiss Zoltán megyei FVM Hivatal helyettes vezetőjéhez és Győri Balázs polgármesterhez - nem éppen optimista hangulatú kérdéseket intéztek. Nagy Sándort az érdekelte, igaz-e, hogy a kormány a földalapú támogatásokból 25 milliárd Ft-ot nem fizet ki. Font Sándor válaszában kiemelte: az Unióba való belépésünkkor a kormány ígéretet tett a 30 % -os nemzeti kiegészítés mindenkori kifizetésére. Ez az összeg 102-103 milliárd Ft lenne, azonban csak 78 milliárd van a büdzsében, tehát valóban kevesebb az összeg. A tavalyi gazdatüntetés után menesztették Németh Imrét, mert nem teljesítette a kormány vállalásait. Vajon Gráf József meddig marad a helyén? - tette fel a kérdést Font Sándor.
Tóthné Pusztai Márta az iránt érdeklődött, mit tesznek a csökkenő állatállomány, illetve az országba érkező - élelmiszernek aligha nevezhető - szenny ellen. Jakab István elöljáróban leszögezte: méltó képviselete van a Parlamentben a mezőgazdaságnak, hiszen a Magosz öt delegáltja van benn, de a Fidesz adja a mezőgazdasági bizottság elnökét is. Ígéretet tett arra, hogy a gazdák ellenében ható intézkedések ellen határozottan fellépnek. Egy évnyi támogatást elsikkasztottak a hatalmon lévők - jelentette be Jakab István. Sodrás és leépülés van a mezőgazdaságban, ezt támasztja alá az a tény, hogy míg 2002-ben 50-50 % volt a növénytermesztés és állattenyésztés aránya, mára már 70-30%, az utóbbi rovására. Azonnali állami intézkedést sürgetett a külföldi termékek elleni piacvédelem érdekében. Mint fogalmazott, a napjainkban lefoglalt pár tonna hús csak a jéghegy csúcsa! Az is elkeseredésre ad okot, hogy a fűnyíró elvet alkalmazza a kormányzat az agrár-közigazgatást illetően is: állatorvosokat bocsátanak el, laborhálózatot szüntetnek meg.
Kiss Kálmánné azt kérdezte, hogyan érinti az őstermelőket a tervezett tb-járulék megfizetése. Örvendi László előre vetítette: egyenesíteni kell a kaszákat, mert őszre óriási gondok elé nézünk. Az őstermelőket le akarja takarítani a kormány, mondván, ez a státusz ismeretlen az Unióban. "Az eva is ismeretlen, mégis bevezette a magyar kormány!" - jelentette be Örvendi. Az már ismert, hogy az áfát szeptembertől 15-ről 20 %-ra emeli a kormány. Ezt azonban nem követi a kompenzációs felár növekedése, tehát marad a 12, vagy 7 százalék. Ebből következik, hogy nyolc százalékkal több adót fizetnek be az őstermelők az államnak, ami már elviselhetetlen mértékű nyereségcsökkenést eredményez. A mezőgazdasági bizottság szerette volna 20 %-ra emelni a kompenzációs felárat, de a kormány ezt elvetette. Arra hivatkoztak, hogy 60 milliárd többletkiadást jelentene az államnak, tehát ennyit vesznek ki az őstermelők zsebéből. Ez is része a Gyurcsány-csomagnak - szögezte le. Azzal, hogy az őstermelőket tb-járulék fizetésére kötelezik, padlóra küldik ezt a gazdálkodó réteget - tette hozzá.
Megfogalmazódott még az a kérdés is, hogy mit kíván tenni az érdekképviselet a genetikailag módosított - GMO - termékek térnyerése ellen, hiszen a Magosz a kampányban szerette volna elérni, hogy a Kárpát-medence maradjon GMO-mentes övezet. Válaszában Font Sándor leszögezte: nagy érdekek húzódnak meg a rendszerbe vonásuk mellett. Tény viszont, hogy nyugaton a tiszta környezetben előállított termékeket részesítik előnyben. Hazánk pedig a legideálisabb környezet a külső beavatkozás nélküli mezőgazdasági termelésre. Éppen ezért nagy hiba lenne bevonni a GMO-terményeket. Komoly érvrendszereket - tűrőképesség, bio-energetikai magyarázat - vonultatnak fel a GMO-termények bevezetése mellett, s már az is tény, hogy izoláltan, kísérleti jelleggel foglalkoznak ezekkel a növényekkel. Összefoglalójában Font Sándor bejelentette: a mezőgazdaság hiánya már most 85 milliárd Ft. A pénzintézetek tavalyi nettó nyeresége 400 milliárd volt, s az idén szeptembertől mindössze 20 milliárd terhelés elé néznek. Ebből is látszik, mekkora az aránytalanság, de az MSZP-s Csákabonyi Balázs a nyugdíjasok megértését tolmácsolta a parlamentben, jóllehet, Font Sándor még nem találkozott a Gyurcsány-csomagot támogató nyugdíjassal. Jakab István végszavában a szomorú jövőt vizionálta, mondván, a helyben lakó vidéki gazdákkal szemben a nyugati befektetőket preferálja a kormány. A Magosz szakmai érvekkel próbál a gazdák érdekében fellépni - erősítette meg.
Örvendi László szerint, megállíthatjuk az ámokfutást, ha az önkormányzati választáson jó személyekre és listára szavazunk. "Ha vereséget szenvednek, visszább fogják magukat, s a jobboldal megerősödhet" - mondta végezetül.
Nyírő Gizella - fidesz.hu