Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lakáshitelek: nem számít az adókedvezmény?

A lakáshitelezéshez kapcsolódó adókedvezmény elvonása a bankok egy része szerint növelheti az idei keresletet, mások azonban úgy vélik: az intézkedésnek már nincs semmi jelentősége. Az adókedvezmény a hiteldöntésben kis szerepet játszik, ám azok, akik erre az évre tervezték lakásvásárlásukat, odafigyelnek és még időben elindítják a hiteligénylésüket.


Dátum: 2006-07-24 09:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60694
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:18:04.768991, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hitelboomról még a kereslet növekedésére számító bankok szerint sem lehet majd beszélni, a jelenlegi változtatás ugyanis mindenképpen csak a hitelfelvevők egészen szűk körét érintheti. Nemcsak a jövedelemkorlát miatt - ami persze önmagában is erős behatárolás -, hanem azért sem, mert mára egyértelműen a devizahitelek uralják a piacot. Érzékelhetően a bankok is (nyilvánvalóan az elérhető magasabb marzs miatt) ezt a kihelyezési formát favorizálják.

A lakáshitelezésnél több menetben végrehajtott szigorítás keresleti hatása meglehetősen eltérő volt. Azok az ügyfelek, akik még az utolsó pillanatban ki akarták venni a részüket a lakáshitelezés kedvezőbb rendszeréből, 2003 nyarán szabályszerűen megrohamozták a bankokat, a téli boom ehhez képest már csekélyebb volt. Akkoriban azonban több hitelintézet is a forgalma megtöbbszöröződéséről számolt be, ami nem meglepő, hiszen a határidőig befogadott hitelszerződéseknél még a régebbi feltételeket lehetett alkalmazni. A mostanit megelőző változtatás viszont semmilyen hatással nem járt, hiszen az új szabályok egységesen - mind a már megkötött, mind pedig a későbbiekben kötendő szerződésekre nézve is - a 2004-ben megszerzett jövedelemre vonatkoztak.

NAPI Online - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek