Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb vita a Rába-telephelyről

Birkás Tivadar, a Fidesz országgyűlési képviselője múlt heti parlamenti felszólalásában aggasztónak nevezte a Rába-gyár Budai úti telephelyével kapcsolatos terveket.


Dátum: 2002-11-06 12:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5561
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:06.208172, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A Rába legnagyobb tulajdonosának, Győr városának vezetése vajon tudja-e, hogy a Rába-gyár Budai úti telephelyét megvásároló befektető mit szándékozik építeni? Ha igen, akkor miért nem hajlandó kiállni az emberek elé, és elmondani, hogy mi készül, mi zajlik a színfalak mögött? Lehet, hogy a hírek mégis igazak, és egy olyan luxuslakópark készül, ahova egy átlag győri polgár már be sem teheti a lábát?" Ezeket a kérdéseket tette fel a múlt héten Birkás Tivadar országgyűlési képviselő napirend utáni hozzászólásában. A politikus egy hónappal ezelőtt már felszólalt ebben az ügyben. Ezúttal úgy vélekedett, hogy akkor Balogh József szocialista polgármester részéről csupán gyenge és nevetséges reagálásra, illetve érthetetlen antiszemitázásra futotta válasz helyett.

Kisalföld online

Kapcsolódó elemek