Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Solymásztalálkozó Orosházán

Nemzetközi solymász találkozó kezdődött Orosházán. A négynapos rendezvényen nyolc ország nyolcvan vadásza vesz részt, akik 10-10 tagú csapatokban mérik össze idomítási tudásukat. Az immár tizenkettedik alkalommal megrendezett solymászverseny megnyitásakor Szabó László, a Magyar Solymász Egyesület elnöke elmondta: az idén a magyar solymászok mellet hét országból, közöttük Hollandiából, Franciaországból sőt még Japánból is érkeztek a résztvevők.


Dátum: 2002-11-06 12:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5562
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:06.496617, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A négynapos találkozó során a környék tíz vadásztársaságának területén, nyolc csapatban mutatják be idomítási tudományukat a solymászok. Az elnök kiemelte, hogy Orosháza-Gyopárosfürdő környéke szerte Európában ismert, mivel kiváló adottságú "apróvadas" terület. A találkozó résztvevői gazdag zsákmányra számíthatnak itt. A vadászok madaraikkal - sólymokkal, sasokkal és héjákkal - rókára, nyúlra és fácánra "mennek" s a természet törvényei alapján, szemben a lőfegyveres vadászattal, az apróvad itt eséllyel veszi fel a küzdelmet a támadó madárral szemben - hangsúlyozta.

- A tapasztalatok azt mutatják, hogy átlag minden nyolcadik-kilencedik röptetés jár eredménnyel - mondta Szabó László. Az elnök a továbbiakban kiemelte, hogy a solymászat egyre népszerűbb Magyarországon, annak ellenére, hogy komoly vizsgákat kell letenni a solymászoknak ahhoz, hogy megszerezzék a vadászat e módjához az engedélyeket.

- Tíz éve még csak ötven solymászt tartottunk nyilván az országban, s számuk napjainkra 162-re növekedett - ismertette Szabó László.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek