"A kormány becsapott minket"
3+1 beadvány az Alkotmánybírósághoz , az Új Egyensúly csomag miatt. A péntek esti Háttér vendége volt Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára és Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke.
Dátum: 2006-07-24 12:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60716
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:18:11.782607, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Mielőtt megszavazta volna a parlament az úgynevezett adó- és járuléktörvényeket, azelőtt nem vezetett semmire az a sok egyeztetés, amit önökkel folytattak.
- Ez nem volt sok, és nem volt nagyon egyeztetés. Tehát négyszer ült össze az Országos Érdekegyeztető Tanács, az első ülésen egy másfél órás prezentációt tartott a miniszterelnök úr, a másodikon Veres János próbálta elmagyarázni, hogy miért nem változtatnak a mi javaslataink ellenére, utána pedig azt gondolom, hogy a hátrahagyott államtitkároknak már nem volt mandátuma arra, hogy változtassanak - mondta Borsik János. És van egy szomorú körülmény - most egy téli időpontot mondok - 2005. november 25-én a miniszterelnök úr jelenlétében írtam alá a munkavállalói oldal nevében az idénre szóló megállapodást, amiben a minimálbérről és a bérajánlásról állapodtunk meg, és kétszer kértem nyilatkozni a miniszterelnök urat, hogy jogfolytonosnak elismeri ezt a megállapodást. A döntés után azt gondolom, hogy ezt nem tartotta be.
- Becsapta önöket Gyurcsány Ferenc?
- Szerintem igen.
- Volt-e olyan ígéret, amit önök úgy éreznek, hogy megszegett volna?
- A legfontosabb ígéretet mondanám el, ami munkaadói szempontból nagyon fontos. Határozott ígéretet tett arra, hogy a munkáltatóknak az egyik legfájóbb elvonási elemet, járulékelemet, a tételes egészségügyi hozzájárulás intézményét megszünteti. Mi ebben a tudatban kötöttük a szakszervezetekkel ezt a bérmegállapodást, amelyre Borsik elnök úr hivatkozott. Miután tudjuk, hogy a tételes egészségügyi hozzájárulás intézménye fennmarad, bizony úgy tűnik, hogy nem veszik komolyan ezt az ígéretet - mondta Dávid Ferenc.
- Mind a ketten különböző témában Alkotmánybírósághoz akarnak fordulni. Ki miért?
- Mi elsősorban három dolgot emeltünk ki, az egyik az elvárt adó intézménye. Korszerűtlennek tartjuk, mert árbevétel alapon próbál adóztatni, ami egyébként az európai jogharmonizációval nincs összhangban, ehhez rögtön betesznek egy másikat, az elvárt adó intézményét. De a másik, a filozófiai kérdés, hogy ezzel az adónemmel gyakorlatilag a kollektív bűnösség elvét próbálják rálökni a vállalkozói oldalra, hisz azt mondják, hogy a magyar vállalkozások direkt eltitkolják az eredményüket, és miután nem képződik gazdasági eredmény, megadóztatom az árbevételét - mondta Dávid Ferenc. A bizonyítási teher megfordult: nekem kell bizonyítanom azt, hogy tisztességes vagyok, és nem ők bizonyítják rólam, hogy tisztességtelen. Ez nem áll így meg. A másik ilyen kérdés a járulékalapnak a minimális bér kétszeresére való emelése. Mindenkinek 125 ezer forint után kell majd járulékot fizetni. Ez eddig rendben is lenne, csak az a helyzet, hogy nincsenek azzal tisztában, hogy Magyarországon számos vállalkozás, amelyek tisztességesen működnek, nem tudják ezt kifizetni. Ezeknek a vállalkozásoknak, ha nem akarják kifizetni a 125 ezer forint utáni járulékot, akkor minden hónapban jelenteniük kell az APEH-nek, hogy a bérlistájuk konkrétan milyen. Ez azt jelenti megint, hogy magamra hívom az APEH-et, nekem kell magamat följelenteni és megmutatni, hogy én vagyok az a tisztességes, ám de szerencsétlen alacsony hatékonyságú és alacsony átlagkeresetű, és nekem kell bizonyítani, hogy én ilyen vagyok. Hát előbb-utóbb engem fognak letérdeltetni. És a harmadik eleme a dolognak, amit meg fogunk támadni, a gazdálkodásbiztonsághoz való jog. Év közben, a harmadik negyedévben olyan léptékű intézkedést tenni, csak mondanám az evát például, én abban a hiszemben jelentkeztem be, hogy 15 százalék, és az év utolsó negyedében közlik velem, hogy ez 25 százalék, akkor itt nincs jogbiztonság, itt nincs kiszámíthatóság. Márpedig úgy létszámot emelni, úgy beruházni, úgy pályázatot nyerni, úgy hitelt felvenni év elején, abban a hiszemben, hogy nekem van egy körülbelül stabil évem, és utána szeptemberben közlik, hogy bocs, utána átmegyek veszteségbe emiatt, mert újabb terheim nőttek, és utána megadóztatják a veszteségemet árbevétel oldalon. Ez az a három témakör, amit az Alkotmánybíróságnál mindenféleképpen szeretnénk megtámadni.
- Mi egész évre kötünk bérmegállapodásokat országos szinten is és a cégeknél is. Az emberek arra számítanak, hogy körülbelül milyen lesz a munkajövedelmük. A KSH adataiból lehet tudni, hogy soha ekkora hitelállomány nem volt kihelyezve a lakossághoz. A lakosság kalkulált azzal a pénzzel, amit várt erre az évre. Ha ez megbillen, és a rezsi miatt esetleg néhány részletet nem tud fizetni, akkor súlyos gondjai keletkeznek. Olyan mértékű megszorítást jelent az általuk egyensúly-csomagnak nevezett program, ami már a munkavállalók alkotmányos alapjogait sérti - vélekedett Borsik János. Joga van a megdolgozott munkáért járó tisztes bérhez és ezt év közben nem lehet... Mindig abban a tudatban tárgyalunk, hogy ismerjük a tervezett adó- és járulékmódosításokat, nem is tudjuk, nem is akarjuk elválasztani a minimálbért és a bérajánlást, amivel az OÉT foglalkozik. Ha ezt év közben meg meri tenni a kormány, hogy belenyúl a megállapodásokba, és súlyos helyzetbe hozza a munkavállalókat, akkor nagy baj van. A másik dolog, hogy nem látjuk, hogy a folyamatnak hol van vége. A villamosenergia, az áfa, a gázenergia emelése azt jelenti, hogy komoly inflációval, és szerintem az intézkedések miatt jelentős munkanélküliség-növekedéssel kell számolni.
- Egyrészt nem látjuk az idő horizontját, és nagyon fontosnak tartom a garanciát. Tehát mondjátok meg nekünk, hogy miért, mondjátok meg, hogy meddig, és hogy mik azok az elemek, amik biztosítják azt, hogy akkor, amikorra ígérnétek, ennek vége. Nos, erről semmit nem tudunk - tette hozzá Dávid Ferenc.
radio.hu - fidesz.hu