Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megtévesztették a választókat Vas megyében

A választáson szerzett mandátumszám arányában, paritásos alapon osztják el a bizottsági elnöki és alelnöki tisztségeket a Vas Megyei Közgyűlésben. Erről Markó Péter, a Vas Megyei Közgyűlés fideszes elnöke beszélt szerdán Szombathelyen, a témában tartott sajtótájékoztatón.


Dátum: 2002-11-06 12:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5563
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:06.808304, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 40 tagú vasi megyegyűlésben a Fidesz-MDF-MKDSZ 21, az MSZP 14, a Vas Megyéért Önkormányzatokért Egyesület 4, az SZDSZ pedig 1 mandátumot szerzett. Markó Péter hangsúlyozta: kompromisszumra törekszenek, ezért ahol a bizottsági elnöki tisztséget a polgári oldal képviselője tölti be, ott az alelnöki posztot ellenzéki képviselőnek ajánlják fel. Hozzátette: a bizottsági helyekről folyamatosan egyeztetnek, a tisztségviselőket a közgyűlés november 11-i ülésén választják meg. Kovács Ferenc, a Fidesz Vas megyei szervezetének elnöke elmondta: az elnökválasztást megelőzően szerettek volna megállapodni Vas Megyei Önkormányzatokért Egyesülettel. Szavai szerint felkérték őket, hogy töltsék be az egyik alelnöki posztot és a területfejlesztési bizottság elnöki tisztét, de az egyesület elnökségi határozattal utasította el az együttműködésnek ezt a formáját.

Kovács Ferenc úgy vélekedett, hogy ezzel a civil egyesület állást foglalt a baloldal mellett, megtévesztette azokat a választókat akik az egyesületre voksoltak. A Fidesz megyei elnöke utalt arra, hogy a közgyűlési elnökválasztás második fordulójában a polgári frakció tagjai azért voksoltak a szavazatszámláló bizottság fideszes tagja előtt, mert a baloldal több képviselőjüket megkereste az átszavazás reményében. Közlése szerint a dologban érintett képviselők kifejezett kérése volt, hogy a bizottság fideszes delegáltja előtt szavazzanak. Hozzátette: az elnökválasztás második fordulójára azért volt szükség, mert a Fidesz és az MSZP közgyűlési elnökjelöltje között szavazategyenlőség alakult ki.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek