Venezuelai - fehérorosz megbonthatatlan barátság
Hugo Chávez venezuelai elnök hétfőn Minszkben kijelentette, hogy új barátra tett szert Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök személyében, akivel közös "harci csapatot" fognak létrehozni.
Dátum: 2006-07-24 14:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60722
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:18:13.659586, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A baloldali-populista venezuelai elnököt, aki előzőleg a hadsereg alezredese volt, és aki azzal vádolja az Egyesült Államokat, hogy meg akarja támadni olajban gazdag országát, szívélyes fogadtatásban részesítették Minszkben, nemzetközi körútja első állomásán. Lukasenko baráti öleléssel, mosolyogva üdvözölte őt a minszki elnöki palotában, katonai tiszteletadás mellett lezajlott fogadáson. Fehéroroszországban első ízben tesz látogatást venezuelai elnök. Chávez 24 órás vizitje során egyebek között megtekinti a katonai akadémiát és a belügyminisztérium egyik alakulatát is. Mielőtt tárgyalóasztalhoz ült volna Lukasenkóval, Chávez kijelentette: azért jött Minszkbe, hogy megköszönje fehérorosz kollégájának szolidaritását, egyben kifejezze országa szolidaritását Fehéroroszország iránt.
Lukasenko nem maradt adós a bókokkal, dicsérte venezuelai kollégája széles körű ismereteit, azt mondta róla, hogy kiválóan ismeri a gazdaságot - ezen belül a fehérorosz gazdaságot - és a hadsereget, az ásványolajipart és a mezőgazdaságot is, ami jó előjel a kétoldalú kapcsolatok jövője szempontjából. Azt mondta, hogy a két ország számos területen tud együttműködni. Egy fehérorosz külügyminisztériumi illetékes szerint a látogatás során összesen hét, katonai-műszaki együttműködési, kereskedelmi és gazdasági megállapodást fognak aláírni. 2005-ben a kétoldalú kereskedelem értéke nem érte el a 16 millió dollárt.
A venezuelai elnök vasárnap este érkezett Minszkbe Argentínából jövet, ahol részt vett a latin-amerikai országok gazdasági együttműködési szervezete, a Mercosur csúcstalálkozóján. Minszkből Chávez Moszkvába utazik tovább, ahol fegyverrendszerek, egyebek között 30 darab Su-30-as vadászgép és 30 darab helikopter vásárlásáról ír alá szerződéseket több mint 1 milliárd dollár értékben. Venezuela növekvő olajbevételét hadserege korszerűsítésére fordítja, fegyvervásárlási szerződéseket kötött Oroszországgal és Spanyolországgal. Megállapodást írt alá 100 ezer Kalasnyikov géppisztoly vásárlásáról és tervezi, hogy gyárakat létesít géppisztolyok előállítására.
Chávez vasárnapi érkezésekor követendő példaként dicsérte Fehéroroszországot (melynek elnökét az Európai Unió és az Egyesült Államok nem engedi be területére), az alapvető jogok szétzúzásával vádolta a Nyugatot, és közös fellépést sürgetett a "hegemonista" kapitalizmussal szemben. Lukasenko szóvivője a két országot stratégiai partnernek nevezte. Chávez nemzetközi körútja keretében ellátogat Katarba, Iránba, Vietnamba és Maliba is.
MTI - fidesz.hu