Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Alkotó ellenzék, nemet mondó kormány

Navracsics Tibor a miniszterelnök napirend előtti felszólalására reagálva kiemelte, hogy a Fidesz által beterjesztett 149 törvényjavaslatból 146-ra nemet mondott a kormány.


Dátum: 2006-07-24 15:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60729
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:18:15.775751, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyurcsány Ferenc beszédében többször kitért arra, hogy kicsinyes vitákra nem fogja fecsérelni az idejét. "Ön állandóan demokráciával példálózik, hogy meg kell hallgatnunk egymást, vitatkoznunk kell, mert a demokrácia alapja az a feltételezés, hogy úgy gondoljuk, hogy az egymással ütköző nézetekből alakul ki a közjó. Vagyis én arra bátorítanám, hogyha megengedi, hogy fecsérelje az idejét jövőre is esetleg Ön számára kicsinyesnek tűnő vitákra, mert hogy ezek nem biztos, hogy mindenki számára kicsinyes viták" - hangsúlyozta Navracsics Tibor.

A Fidesz frakcióvezetője érdekesnek nevezte, hogy a miniszterelnök megint egy új programmal fog előállni. Emlékeztetett, hogy korábban már volt erős köztársaság, sikeres Magyarország, a Magyar Szocialista Párt választási programja. Volt egy Új Magyarország program, amit mások második nemzeti fejlesztési tervnek nevezik, volt a siker és szolidaritás, amit kormányprogramnak neveztek, majd volt az új egyensúly program. A kormány másfél hónapja programok tűzijátékával kápráztat el minket - jegyezte meg a politikus.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek