Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Milliárdok Brüsszelből

Elnyerte az uniós támogatást a 203 Sió-völgyi település hulladékgazdálkodási pályázata. A mintegy 12,5 milliárd forintba kerülő program költségének 65 százaléka érkezhet Brüsszelből.


Dátum: 2002-11-06 12:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5564
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:07.189599, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Úgy tudjuk, hogy az uniós szakértők a mi pályázatunkat sorolták az első helyre, kiemelve a többi közül - mondta dr. Balázs Árpád siófoki polgármester, a program gesztor önkormányzatának képviseletében. - Ezért aztán még a várakozásainkat is fölülmúlja az uniós támogatás mértéke. Hatvanöt százalék érkezhet Brüsszelből, 25 százalékkal egészíti ezt ki a környezetvédelmi tárca, 10 százalékot pedig a majdani működtetők állnak. Ez tehát annyit jelent: a részt vevő több mint 200 önkormányzatra nem hárul teher, pontosabban csak annyi, hogy bizonyos költségeket meg kell előlegezni.

A hasznosítható hulladékok szelektív gyűjtésével, utóválogatásával, ipari előkészítésével, a zöldhulladék komposztálásával és a maradék hulladék műszaki védelemmel ellátott lerakásával az EU-előírásoknak mindenben megfelelő hulladékgazdálkodási rendszer alakulhat ki. Somban épül a tervek szerint az egyik regionális hulladékkezelő központ. Ez azért is sürgető, mert a most üzemelő balatonszabadi szeméttelepet hamarosan be kell zárni, s a zamárdi sem működhet hosszú távon, hiszen a település része a kiemelt balatoni üdülőkörzetnek.

Fónai - Somogyi Hírlap online

Kapcsolódó elemek