Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyeztetnének a helyi Volán-szakszervezetek

A Volán-társaságok jövőjéről akarnak egyeztetni a cégvezetéssel a helyi szakszervezetek, ha ezt követően is csak a sajtóból értesülnek a tervekről, akkor demonstrációt, sztrájkot kezdeményeznek - tájékoztatta a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége hétfőn közleményben az MTI-t.


Dátum: 2006-07-24 16:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60735
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:18:17.580804, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 12 Volán-társaságnál tagsággal rendelkező érdekképviselet augusztus 20-ig adott határidőt a cégvezetésnek a tárgyalások megkezdésére, ezt követően szeptember elején már demonstrációval, további egyeztetés hiányában más közlekedési szakszervezetekkel együtt országos méretű sztrájkkal adnak hangot nemtetszésüknek. Az érdekképviselet visszautasítja, hogy a cégcsoportnál pazarló a gazdálkodás. A cégek döntő többsége, ha minimálisan is, de nyereséges. A nyugdíjasok és a diákok utáni árkiegészítést leszámítva, az államtól nem kapnak támogatást - utal rá a közlemény. A helyközi utasforgalom 79 százalékát a 24 Volán-társaság bonyolítja le, míg a MÁV és a kisebb busz magánvállalkozások a 21 százalékát - emlékeztetnek. Állításuk szerint nincs szükség hatástanulmányok nélküli, végiggondolatlan ötletelésre, mint például az alvállalkozók bevonása, vagy a regionális összevonás.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek