A Hezbollah rakétalövedékekkel lőtte Haifát
Rakétalövedékekkel lőtte a Hezbollah libanoni síita szervezet hétfőn Haifát és más északi izraeli városokat, így Akkót, Cefatot, Slomit is Naharíját is - jelentette az al-Manar, a Hezbollah televíziós adója.
Dátum: 2006-07-24 17:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60739
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:18:18.829322, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Esetleges áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés. A támadásokkal egy időben Condoleeza Rice amerikai külügyminiszter Libanonban folytat tárgyalásokat.
A Hezbollah libanoni síita szervezet nem hagy nyugalmat az izraelieknek, és kiszélesíti támadásai körét - jelentette ki a szervezet képviselője egy az iráni fővárosban, Teheránban hétfőn tartott tanácskozáson. Hoszein Szafiaddín hangoztatta: (a Hezbollah támadásainakkövetkeztében) Izrael nem lesz nyugalmas az izraeliek számára. Egyáltalán nem lesz biztonságos hely a számukra. "Meglátják, új Közel-Kelet keletkezik a Hezbollah és az iszlám szerint, nem pedig ahogyan Condoleezza Rice (amerikai külügyminiszter) és Izrael gondolja". Szafiaddín megerősítette a síita szervezet korábbi fenyegetéseit, amelyeket vezetőjük, Hasszán Naszrallah korábban tett, miszerint kiszélesítik az Izrael elleni támadásaikat, beleértve az észak-izraeli területeket példátlanul mélyen elérő rakétatámadásaikat. A fórumon részt vett a Hamász palesztin szervezet teheráni képviselője, Libanon, Szíria és a Palesztin Hatóság nagykövete is.
MTI - fidesz.hu