Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Veres szerint adóemelés a siker útja

Veres pénzügyminiszter szerint muszáj adót emelni, mert ez a siker útja. Külföldi elemzők ugyanakkor azért bírálják a kormányt, mert túlságosan is az adóemelésekre koncentrál.


Dátum: 2006-07-24 17:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60741
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:18:19.497818, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szijjártó Péter fideszes képviselő azt kérdezte, hogy visszavonja-e a kormány a parlament kormánypárti többsége által nemrég elfogadott megszorító intézkedéseket, illetve felhagy-e hibás gazdaságpolitikájával.

A képviselő külföldi pénzügyi elemzők véleményét idézve azt mondta, hogy a magyarországi pénzügyi válság részben a nemrég megszavazott csomagnak köszönhető.

Ezzel kapcsolatban utalt a Financial Times Deutschland német gazdasági-pénzügyi lap megállapítására, miszerint a takarékossági program azért talált elutasításra a hitelminősítő intézetek és a Nemzetközi Valuta Alap elemzőinél, mert a magyar kormány túlságosan is az adóemelésekre összpontosít.

Szijjártó Péter a Financial Times londoni üzleti lapot is idézte, amely arról írt, hogy Magyarország első az Európa beteg embere címért folyó versenyben.

Veres János pénzügyminiszter hangoztatta: a megszorításokat a kormány nem vonja vissza. Veres szerint az ellenzék nem állt elő érdemi javaslatokkal.

Elmondása szerint a gazdaságnak olyan törvényszerűségei vannak, amelyek nem kerülhetők meg.

Szijjártó Péter utalt Gyurcsány Ferenc kijelentésére, amely szerint a közép-európai régióban több állam is radikális adócsökkentés révén ért el komoly állami adóbevétel-növekedést.

Veres János szerint Európában az utóbbi tíz évben mindenhol az adóemelés és a kiadáscsökkentés kombinációjával értek el pénzügyi stabilizációt.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek