Vidékre kutatóintézetek sem kellenek?
A megfelelő tudással rendelkező szakmunkások hiánya a magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb problémája. Ezek után nem meglepő, ha vidéki szakiskolákat és kutatóintézeteket von össze, illetve számol fel a kormány.
Dátum: 2006-07-24 18:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60743
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:18:20.127976, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Potápi Árpád, Ángyán József és Lasztovicza Jenő közös interpellációjukban a vidéki szakiskolák és kutatóintézetek összevonásáról illetve felszámolása felől érdeklődtek.
Potápi Árpád szerint a középfokú tudással rendelkező szakmunkások hiánya a mezőgazdaság egyik legnagyobb problémája, amit intézkedéseivel figyelmen kívül hagy a kormány.
Példaként a gödöllői Kisállattenyésztési és Takarmányozási Kutató Intézet és a Herceghalmi Állattenyésztési Kutatóintézet összevonását hozta fel, amelynek nyomán az egyesített intézmény elvesztette ingatlanjainak egy részét valamint alaptevékenységének ellátásban is akadályozva lett.
A képviselő a Tápiószelei Agrobotanikai Intézet és Mezőgazdasági Minősítő Intézet összevonását is bírálta, aminek kapcsán kitért rá, hogy a lépést a Növényi, Genetikai Erőforrások Nemzetközi Intézete (az IPGRI) is erőteljesen kritizálta.
Ezzel összefüggésben elmondta, hogy a tápiószelei intézmény a világ 15 legjelentősebb genetikai gyűjteménye közé tartozik, és a magyarországi növényi génkészletek, valamint az őshonos magyar fajták több mint 60 százalékát tartja fenn.
A kormány most szüntet meg hat olyan patinás, elsősorban a szakmunkás és technikus képzésben hímevet szerzett intézményt, mint például, a lengyeli Apponyi Sándor Mezőgazdasági Szakképző Intézet, a jánoshalmai Mezőgazdasági Középfokú Szakoktatási Továbbképző és Szaktanácsadó Intézet, a kétegyházi hasonló iskola és másik három szakközépiskola.
Hogyan gondolja megvalósítani a minőségi agrár-szerkezetváltást a kormány, ha az ennek alapjául szolgáló génbanki és agrárkutató intézeti hálózatot szétzúzza, kiárusítja - kérdezte Potápi Árpád.
Gőgös államtitkár szerint a herceghalmi intézet egymaga is el tudja látni azokat a feladatokat, amelyek korábban két intézmény között oszlottak meg.
Hangoztatta: a génbanki állomány az átszervezéssel semmi kárt nem szenvedett.
Ángyán József fideszes képviselő elmondta: a vidéki intézetek szétzúzása ellentétes a magyar társadalmi érdekekkel, és beleillik abba a koncepcióba, amely a kistelepülési posták és polgármesteri hivatalok felszámolását valamint a vasúti szárnyvonalak megszüntetését is eredményezte.
A képviselő - szemben az Országgyűlés kormánypárti többségével - nem fogadta el az államtitkár válaszát.
fidesz.hu