Körmendi János 75 éves
Mádl Ferenc a Köztársasági Elnök Érdemérme kitüntetést adományozta Körmendi Jánosnak, a színművész 75. születésnapja alkalmából; az államfő az elismerést a Parlamentben nyújtotta át az ünnepeltnek. Mádl Ferenc laudációjában méltatta Körmendi János sokoldalú tehetségét, akinek utánozhatatlan stílusa milliókat nevettetett meg, és nem egy "figurája", alakítása emelkedett a derű nagy klasszikusainak sorába.
Dátum: 2002-11-06 14:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5566
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:07.866446, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Sokak nevében köszönöm ezt a szellemet és derűt, a színművész fáradtságos, alkotó küzdelmét - mondta az államfő. Körmendi János nevéhez számos főszerep, emlékezetes alakítás fűződik. A Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művész közönsége azonban nemcsak a színházon, a televízión vagy a rádión keresztül találkozhat vele, hanem könyveit olvasva is közelebb kerülhet szelleméhez.
Körmendi János 1946 és 1951 között a Színház és Filmművészeti Főiskolán tanult. 1987-ig a Madách Színház, majd 1987-től a Mikroszkóp Színház tagja. Szerepelt a Thália Színházban, a Radnóti Színpadon, az Operettszínházban, az Operaházban. Számos filmben játszott, többek között a Patyolat akció, a Krebsz, az isten, a Te rongyos élet című alkotásokban. A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló törvényben kapott felhatalmazása alapján Mádl Ferenc a Köztársaság Elnökének Érdemérme elnevezéssel tavaly novemberben kitüntetést alapított. Az elnöki kitüntetés annak a magyar vagy külföldi állampolgárnak adományozható, aki életútjával, szakmai tevékenységével kiemelkedő érdemeket szerzett, különösen a tudományok bármely területén, az ifjúság nevelése, az elesettek és a hátrányos helyzetűek támogatása, a természeti környezet megóvása terén, valamint művészi alkotói és előadói, illetve a köz szolgálatában végzett tevékenységével. A kitüntetést az eddigiek során megkapta Göncz Árpádné, a korábbi köztársasági elnök hitvese; Mikes Lilla Jászai Mari-díjas színművész, előadóművész, érdemes művész; Baross Gábor karnagy, Liszt Ferenc-díjas érdemes művész; Korzenszky Richárd, a Tihanyi Bencés Apátság perjele; Prof. Pethes György állatorvos, fiziológus; Prof. Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi, Stéhli Ferenc gimnáziumi tanár és Prof. Tonk Sándor, az Erdélyi Magyar Egyetem megbízott rektora, a Sapientia Alapítvány Kuratóriumának elnöke
MTI - fidesz.hu