Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az adóemelések miatt nem lesz létszámbővítés a cégeknél

A munkáltatói érdekképviseletek szerint az adó- és járulékszabályok módosulása miatt valószínű, hogy a cégek nem bővítik majd a korábban jelzett mértékben létszámukat.


Dátum: 2006-07-25 08:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60753
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:18:23.236494, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy a múlt év őszén készített országos felmérés szerint a megkérdezett több mint 8 ezer cég közül a magyar tulajdonú vállalkozások 20 százaléka, a külföldi tulajdonúak 30 százaléka nyilatkozott létszámbővítésről.

A múlt év őszén ismert gazdasági lehetőségek alapján a 10-nél kevesebb dolgozót foglalkoztató kis cégek vezetői még azt feltételezték, hogy létszámfejlesztésük az idén és jövőre elérheti létszámuk 3,6 százalékát. A 10 és 49 közötti létszámmal tevékenykedő cégek már csak 1,8 százaléknyi fejlesztésről nyilatkoztak. Az 50 vagy ennél több dolgozót foglalkoztatók 249-es létszámig 0,9 százalékos létszámfejlesztést tartottak lehetségesnek, a 250 vagy ennél több dolgozó esetén csak 0,8 százalékos létszámbővítésről nyilatkoztak.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek