Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem biztos, hogy itt van az ideje az árnyékkormánynak

A Fidesz frakcióvezetője lát arra esélyt, hogy a Gyurcsány-kormány nem tölti ki 2010-ig mandátumát, de Navracsics Tibor kedd reggeli nyilatkozata szerint nem biztos, hogy itt lenne az ideje az árnyékkormány megalakításának.


Dátum: 2006-07-25 10:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60764
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:18:26.577175, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ellenzéki politikus kedden a Magyar Televízió reggeli műsorában arra a - többször feltett - kérdésre, miszerint lát-e arra esélyt, hogy Gyurcsány Ferenc kormánya nem tölti ki 2010-ig a mandátumát, azt mondta: elméletileg lát erre lehetőséget. Úgy fogalmazott: "mindig benne van a pakliban, hogy egy miniszterelnök nem tölti ki a mandátumát".

Navracsics Tibor ugyanakkor világossá tette: az árnyékkormány és az előrehozott választások kérdését szétválasztja, mert az árnyékkormány inkább arról szól, mikor alakul ki a magyar politikának egy olyan logikája, amikor a kormánypárt és az ellenzék egymás teljes alternatíváját jelentik, egyes területeken pedig átfogó programot nyújtanak.

Mint mondta, számára az árnyékkormány az ellenzéki szerepvállalás egy szimpatikus megnyilvánulása, azonban - folytatta - nem biztos, hogy ezt itt és most, Magyarországon kellene megvalósítani. Véleménye szerint az árnyékkormány azt jelentené, hogy az ellenzék nem csak törvénymódosító javaslatok benyújtásával érzékelteti, hogy van más elképzelése a világról, hanem azt is vállalja, hogy egy átfogó képe van, és ezt a választók elé tárja, felvállalva ennek minden kockázatát.

A Fidesz frakcióvezetője kedden reggel arról is beszélt, hogy a konvergencia program "egyes információk szerint" könnyen válhat egy "második Gyurcsány-csomaggá", ha ugyanabban a szemléletben készíti el a kormány, mint az első csomagot.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek