Török felszólítás a NATO-nak
Az iraki támaszpontjaikról támadásokat indító kurd felkelők pártja, a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) elleni fellépésre szólította fel kedden a NATO-t Recep Tayyip Erdogan török kormányfő.
Dátum: 2006-07-25 14:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60774
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:18:29.605519, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszterelnököt az Anatólia török hírügynökség idézte. A jelentés szerint Erdogan úgy vélekedett, hogy a NATO az afganisztáni közös terroristaellenes akcióhoz hasonló feladatot láthatna el. Ankarát aggasztja, hogy az Egyesült Államok és Irak habozik fellépni a PKK-val szemben, amelynek számos tábora van Irak északi hegyvidékén. Törökország a múlt héten azzal fenyegetőzött, hogy maga veszi kézbe az ügyben a rendezést és határon átnyúló hadműveleteket indít, ha Washington és Bagdad továbbra is tétlen marad.
Az Egyesült Államok, amely akárcsak Törökország és az Európai Unió, terrorszervezetnek tekinti a PKK-t, arra törekszik, hogy meggyőzze Ankarát, ne avatkozzon be Irakban, egyben ígéretet tett az együttes fellépésre, amihez Bagdad is társulna.
A kurdok 1984-ban indítottak harcot annak reményében, hogy Törökország egy részén kurd államot hoznak létre, vagy legalábbis széleskörű önrendelkezési jogokat harcolnak ki a helyi kurd lakosságnak. Az összecsapásokban és merényletekben eddig mintegy 37 ezren vesztették életüket.
MTI - fidesz.hu