Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb vita az alkotmánymódosítás körül

Tizenegy igen szavazattal, tíz tartózkodás mellett bocsátotta általános vitára az EU-csatlakozással összefüggő alkotmánymódosítási törvényjavaslatot szerdai ülésen az Országgyűlés európai integrációs bizottsága. A polgári oldal képviselőivel volt, hogy két kormánypárti képviselő is egyetértett.


Dátum: 2002-11-06 15:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5568
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:08.480685, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hankó Faragó Miklós, az Igazságügyi Minisztérium SZDSZ-es politikai államtitkára az ülésen hangsúlyozta: az új előterjesztést a négy parlamenti frakcióval történt kétfordulós egyeztetésén elhangzottak fényében terjesztette elő a kormány.

Hörcsik Richárd, a bizottság fideszes alelnöke ezzel szemben érthetetlennek nevezte, hogy a kormány befejezettnek nyilvánította az egyeztető tárgyalásokat.

- Az általános és részletes vita során további szövegmódosításokra van szükség annak érdekében, hogy olyan alkotmánymódosítás szülessen, amely maximálisan figyelembe veszi Magyarország nemzeti érdekeit - közölte a fideszes képviselő. Szerinte elegánsabb lett volna, ha a kormány egyeztetett szöveget nyújt be a parlamentnek.

Az ülésen vita bontakozott ki az EU-csatlakozásról szóló népszavazás időpontjáról, az Országgyűlés és a kormány viszonyának rendezéséről uniós kérdésekben, valamint a szuverenitás egy része átengedésének ügyéről. Az előterjesztett szöveg az Országgyűlésre bízza a népszavazás dátumának kijelölését. Hankó Faragó Miklós kifejtette: a népszavazás ügyének egy későbbi politikai alku tárgyát kell képeznie, ezért nem kívántak vele foglalkozni az előterjesztett szövegben.

Az polgári oldal ugyanakkor arra az álláspontra helyezkedtek, hogy csak az aláírt megállapodás szövegének pontos ismeretében adhatja a lakosság hozzájárulását a belépéshez. Hörcsik Richárd szerint az előterjesztett szövegben helytelen az a megfogalmazás, hogy a Magyar Köztársaság átengedheti az EU részére egyes, alkotmányból eredő hatásköreinek gyakorlását. Úgy vélte - és ezt Szent-Iványi István, valamint Tabajdi Csaba is megfontolandónak nevezte -, helyesebb csak azt rögzíteni, hogy e hatásköröket Magyarország a többi tagállammal közösen gyakorolhatja. Vita bontakozott ki arról is, hogy a kormány és az Országgyűlés részvétele milyen arányú legyen az unióval kapcsolatos döntésekben. A hozzászóló fideszes és MDF-es képviselők közölték: az Országgyűlés joggal tarthat igényt arra, hogy az ország sorsát befolyásoló döntésekben ne csak tájékoztasson a kormány, de a parlament bele is szólhasson a kormány által képviselt álláspontok kialakításába

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek