Gyurcsány diktált és megszorított
Gyurcsány Ferenc és az MSZP-SZDSZ-kormány arra használta a nyári melegben a parlamentet, hogy annak kormánypárti többségével elfogadtassa a magyar emberek, családok, fiatalok és vállalkozások számára elviselhetetlen terheket jelentő Gyurcsány-csomagot. Erről Szijjártó Péter, a Fidesz kommunikációs vezetője beszélt az Országgyűlés rendkívüli nyári ülésszakát értékelő keddi sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2006-07-25 16:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60785
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:18:33.229915, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szijjártó Péter szerint a kormányoldal és az ellenzék között alapvető gazdaságfilozófiai vita bontakozott ki, amit úgy összegzett, hogy "Gyurcsány Ferenc kormánya az adóemelések útját választotta, míg a Fidesz az adócsökkentések útját javasolta".
"A demokratikus, alkotmányos, parlamentáris működésnek megfelelően az ellenzék megadta a kellő időt és türelmet a kormánynak arra, hogy előterjessze ötleteit, megoldási javaslatait az általa kialakított pénzügyi válságra vonatkozóan, Gyurcsány Ferenc és kormánya azonban egy rossz javaslatot terjesztett elő, (...) amely az emberek megsarcolására és kormányzati pénzbehajtásra irányul" - mondta.
Szijjártó szerint a Fidesz - a kormánnyal ellentétben - korábbi nyilatkozatainak megfelelően járt el, amikor a kormányzati előterjesztésekre nemmel szavazott, hiszen - mint hozzátette - már előzőleg egyértelművé tette: olyan döntésekhez nem járul hozzá, amely adóemeléssel és az emberek terheinek növelésével jár.
Közölte: nem igaz a kormánypártok azon állítása, miszerint a Fidesz nem fogalmazott volna meg alternatív javaslatokat. Ezzel kapcsolatban jelezte, hogy a kormány által elterjesztett törvényjavaslatokhoz benyújtott 149 fideszes módosító indítványból a kormányoldal mindössze hármat támogatott.
Tájékoztatása szerint a Költségvetési Tanács létrehozására, a politikusi adóbevallások nyilvánosságra hozatalára, valamint a kormánytagok anyagi felelősségére vonatkozó fideszes előterjesztések az elutasítottak között voltak.
Szijjártó Péter a Fidesz által meg nem szavazott kétharmados törvényekről azt mondta, hogy pártja azért nem támogatta azokat, mert "részben alkotmányellenesek, részben a magyar viszonyokkal köszönő viszonyban nem lévőek, részben pedig feleslegesek, illetve előkészítetlenek voltak".
A kétharmados törvények tárgyalási készséget kell hogy feltételezzenek a kormány oldaláról, s nem pedig diktátumot - mondta Szijjártó Péter.
fidesz.hu