Szíria riadókészültségben
Szíria évek óta nem látott szintre emelte riadókészültségét egy esetleges izraeli támadástól tartva - közölte keddi izraeli médiajelentések szerint Ámósz Jadlin, az izraeli katonai hírszerzés főnöke.
Dátum: 2006-07-25 18:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60790
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:18:34.805544, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jadlin tábornok szerint a helyzet robbanásveszélyes, mivel a damaszkuszi megemelt riadókészültség miatt Szíria tévesen értékelheti a helyzetet - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. Szíriából nem érkezett jelzés arról, hogy fokozott riadókészültséget léptettek volna életbe. Jadlin tábornok a parlament külügyi és védelmi bizottsága előtt közölte: Szíria tisztában van vele, hogy az általa előállított katonai felszereléseket használja a Hezbollah az Izrael elleni támadásai során. Izrael északi részét a Hezbollah rakétákkal intenzíven támadja, és egyes izraeli illetékesek szerint a Haifára, a harmadik legnagyobb izraeli városra július 12. óta kilőtt rakéták közül több Szíriából származott.
A közszolgálati rádió szerint Amír Perec védelmi miniszter leszögezte: Izraelnek nem áll szándékában támadást kezdeményezni Szíria ellen. A parlamenti bizottsági ülésen a Likud jobboldali párt egyik vezetője, Juval Steinic képviselő sürgette, hogy a hadsereg "azonnal mozgósítson a tartalékosokból két hadosztályt" arra az esetre, ha Szíria esetleg belépne a konfliktusba - közölték parlamenti források. "Veszélyes helyzetet teremt, hogy a regurális hadsereget lekötik a libanoni és a gázai övezeti harcok, mivel Szíriának a háborúba való esetleges belépése esetén az izraeli hadsereg nem lenne képes azonnal szembeszállni a szíriai fenyegetéssel" - vélekedett Steinic.
MTI - fidesz.hu