Izrael biztonsági sávot létesít Dél-Libanonban
Izrael mindaddig fenn fog tartani egy biztonsági sávot Dél-Libanonban, amíg az odatelepítendő nemzetközi erők át nem veszik az ellenőrzést - közölte kedden Amír Perec izraeli védelmi miniszter.
Dátum: 2006-07-25 19:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60794
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:18:36.023098, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Nincs más választásunk...Egy új biztonsági sávot kell kiépítenünk, amelyet erőink ellenőriznek a nemzetközi békefenntartók érkezéséig" - közölte újságírókkal a védelmi miniszter. Hozzátette: ebben a térségben mindenkire tüzet nyitnak, aki oda belép. Arról nem beszélt, hogy milyen széles lesz a sáv. Izraeli kormányzati források szerint a sáv szélessége 3-4 kilométer lehet. Nyugati diplomaták, akik az izraeli kormánytól kaptak tájékoztatást, azt mondták, hogy az helyenként elérheti majd az 5-10 kilométeres szélességet is. Amír Perec arra sem tért ki, hogy az izraeli katonák Libanonban maradnak-e vagy a sávot légi csapásokkal és tüzérségi tűzzel tartják fenn.
A védelmi miniszter végezetül bizakodóan szólt arról, hogy Izraelre nézve kedvező egyezség születik majd a Hezbollah libanoni síita szervezet fegyvereseivel vívott dél-libanoni összecsapások beszüntetéséről. A megállapodás eredményeképpen távol fogják tartani a Hezbollahot Libanon déli részétől, ellenőrzés alá kerülnek a Szíria és Libanon közötti határátkelőhelyek, és megakadályozzák új fegyverek átjutását. Maga után vonja továbbá egy olyan nemzetközi erő létrehozását is, amely képes lesz érvényt szerezni az aláírandó dokumentumban foglaltaknak.
MTI - fidesz.hu