Elbocsátások az ÁNTSZ-nél
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattól (ÁNTSZ) 563 munkatársat bocsátanak el, és ezzel párhuzamosan megyei intézeteket vonnak össze - mondta el az MTI érdeklődésére az országos tiszti főorvos kedden.
Dátum: 2006-07-25 19:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60795
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:18:36.313313, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A létszámleépítésekkel párhuzamosan átalakul a tiszti orvosi szolgálat intézményi rendszere - közölte Bujdosó László -, ami azt jelenti, hogy több megyei intézetet megszüntetnek, a városi szolgálatok egy részét pedig összevonják. Az átalakítás következtében hét regionális intézete lesz a szervezetnek.
Korábban a tiszti főorvos az MTI-nek azt mondta: önmagában a leépítésekkel nincs baj, de az államnak "vissza kell fognia magát a feladataiban, a felelősségében és a beavatkozásában", és akkor vissza lehet fogni azt az apparátus, amely ezeket a feladatokat végrehajtja. Ezzel kapcsolatban a szakember elmondta: kezdeményezték az Egészségügyi Minisztériumnál az ÁNTSZ tevékenységét érintő jogszabályok módosítását is, hiszen vannak olyan - jelenleg az ÁNTSZ hatáskörébe tartozó - feladatok, amelyeket, ha "elhagynak", nem eredményeznek majd jelentős lakossági egészségkockázatot. "Egy engedélyező típusú hatóságból egy felügyeleti, ellenőrző hatóságot szeretnénk" - mondta Bujdosó László, hozzátéve: ehhez azonban mintegy nyolcvan jogszabályt kell megváltoztatni abból a 440-ből, amely feladatot ad az ÁNTSZ-nek. A leépítésekkel kapcsolatban Bujdosó László elmondta: elsősorban nyugdíjas, nyugdíjas korú munkatársaitól válik meg az ÁNTSZ, és kisebb számban aktív korú dolgozókat érint a karcsúsítás.
MTI - fidesz.hu