A kormány két évre befagyasztja a béreket a közszférában
A Pénzügyminisztérium a következő két évben nem számol a közszféra működési kiadásainak emelkedésével, és ez a dologi kiadásokra, valamint a bértömegre is érvényes - közölte a tárca vezetője.
Dátum: 2006-07-25 19:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60799
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:18:37.502869, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Veres János elmondta: csak ott várhatók többletkiadások, ahol a növekedés automatikus.
Példaként említette a nyugdíjat, az uniós társfinanszírozást és a beruházást ösztönző előirányzatot.
A pénzügyi tárca vezetője emlékeztett arra, hogy a kormány célja a közszféra kiadásainak szinten tartása.
Korábban a Magyar Nemzet című napilap arról írt, hogy a következő két évben befagyasztják a béreket a közszférában.
Az újságnak nyilatkozó Szabó Endre, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke elfogadhatatlannak nevezte a tervet.
MNO - fidesz.hu