A hazugság nem válhat a magyar élet részévé
Az önkormányzati választások egyik tétje, hogy a társadalom jelezze, nem fogadja el a Gyurcsány-csomagot - fejtette ki Orbán Viktor a Magyar Rádió Háttér című műsorában kedden este.
Dátum: 2006-07-25 20:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60802
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:18:38.373051, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz elnöke szerint azért hirdették meg a "Jó reggelt Magyarország" kezdeményezést, hogy az embereket is megkérjék, segítsenek, "közösen fejezzük ki a véleményünket, mert ha elég sokan vagyunk (...), ez rá fogja kényszeríteni a kormányt, hogy vonja vissza ezt a rossz csomagot". Amennyiben a Fidesz kap többséget az országban leadott voksok összességét tekintve az október elsejei önkormányzati választásokon, ez világos üzenet lesz a társadalom részéről, hogy meg akarják buktatni ezt a csomagot, arra kérik a kormányt, vonja vissza a megszorító intézkedéseket - vélekedett. Mint kifejtette, parlamenti eszközökkel nem sikerült elérni, hogy ezt a csomagot visszavonják, most ezt már csak az emberek tudják elérni.
Szerinte a rendszerváltás célja éppen az volt, hogy ne éljünk többé hazugságban, márpedig politikai hazugság az, amikor 2006. január 1-én életbe lép az a törvény, amely öt évre leírja, hogyan fogják csökkenteni az adókat, a miniszterelnök világossá teszi, hogy a költségvetés rendben van, a gazdaság dübörög, a választást követően viszont azt mondják: "kedves állampolgárok, a cselt megettétek, felejtsétek el ezt a törvényt, innentől kezdve megmondjuk, mi az igazság. Rosszul állunk, nem adócsökkentés lesz, hanem adóemelés, és egyébként is ezt tudtuk fél évvel ezelőtt is". "Ebbe nem szabad belenyugodni, a hazugság nem válhat a magyar élet részévé" - mondta Orbán Viktor.
Mint kifejtette, a meghirdetett "Jó reggelt Magyarország" kezdeményezéssel olyan hangulatot szeretnének kifejezni, amelyben a hazugságot be kell vallani, felelősségre kell vonni azokat, akik ide juttatták az országot, s a rossz csomagot vissza kell vonni. Orbán Viktor kijelentette: "mi most nem a kormányt akarjuk megbuktatni, hanem a kormány rossz csomagját". Hozzátette, hogy egy jó csomagnak a vezérfonala ellentétes azzal, amerre a kormány elindult. Szerinte nem adóemelésre, hanem egy olyan programra van szükség, aminek középpontjában az adó- és járulékcsökkentés áll.
MTI - fidesz.hu