OPEC: a háború következményei beláthatatlanok
Az OPEC főtitkára szerint az olajexportálók szervezetének megfelelő eszközei vannak arra, hogy az előírt kitermelési kvótáktól ne szaladjon el túlzottan a tényleges termelés.
Dátum: 2002-11-06 16:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5571
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:09.355197, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Alvaro Silva ugyanakkor úgy vélekedett, hogy az OPEC-nek csak békeidőben vannak termeléssel "bevethető" eszközei a nemzetközi olajpiac kiegyensúlyozására, s egy Irak elleni amerikai háborús lépés következményei nem láthatók a piacon. A kartellnek ugyanis végesek a kitermelési kapacitásai, s nem lehet tudni, mennyi OPEC-többletolajra lenne szüksége a világpiacnak egy háborús konfliktus esetén.
Az OPEC a hordónként 22 és 28 dollár közötti sávban kívánja tartani az általa kitermelt olaj árát - emlékeztet a Reuters. Az OPEC-olajokból képzett árkosár kedden 24,39 dolláron állt. A főtitkár azokat a vélelmeket igyekezett eloszlatni, hogy az olajárak összeomolhatnak az OPEC jelentős, a korlátozott napi kitermelési kvótát (21,7 millió hordó) egyes jelentések szerint 2,6 millió hordóval meghaladó termelése okán.
Mint ismeretes, az OPEC miniszterei december 12-én ülnek össze, hogy a jövő év első negyedére érvényes termelési politikáról határozzanak.
MTI - fidesz.hu