Izraeli légicsapásban meghalt négy ENSZ-megfigyelő
Izraeli légicsapásban életét vesztette az ENSZ Libanonban állomásozó erőinek (UNIFIL) négy megfigyelője kedd este az arab ország déli részén - közölték libanoni források, amit ENSZ-tisztségviselők is megerősítettek.
Dátum: 2006-07-26 08:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=60808
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:18:40.362233, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Milos Strugar UNIFIL-szóvivő elmondta, hogy egy bomba telibe találta a libanoni-izraeli határvidék keleti részén fekvő Kiam városában létesített megfigyelő állomás épületét. Az UNIFIL mentőalakulatokat vezényelt a helyszínre a romok eltakarítása végett, ám az izraeli tűz a mentési művelet alatt is folytatódott - állította a szóvivő. A libanoni hadsereg egyik - neve elhallgatását kérő - magas rangú tisztségviselője szerint a bombázásban egy osztrák, finn, egy kanadai és egy kínai ENSZ-megfigyelő vesztette életét. John Bolton amerikai ENSZ-nagykövet a világszervezet New York-i székhelyén később megerősítette a négy megfigyelő halálát. A diplomata elmondta, hogy a Biztonsági Tanács öt állandó tagállamát értesítették a történtekről, ám részletek nem ismertek előttük sem.
Kofi Annan ENSZ-főtitkár szerdára virradóra Rómában nyilvánosságra hozott közleményében felháborodásának és mélységes fájdalmának adott hangot a szerinte "nyilvánvalóan szándékos" izraeli légitámadás miatt. Annan hangsúlyozta, hogy a megfigyelő állás már régóta működött és egyértelműen megjelölték, s annak ellenére érte légicsapás, hogy Ehud Olmert izraeli kormányfő biztosította az ENSZ-erők állásainak megkíméléséről. Az ENSZ-főtitkára felszólította Izraelt, hogy teljes körűen vizsgálja ki a történteket, és követelte az ENSZ-állások és -személyzet elleni támadások leállítását. Annan abból az alkalomból tartózkodik Rómában, hogy az olasz fővárosban szerdán nemzetközi konferenciát rendeznek a libanoni válságról.
Mark Regev izraeli külügyi szóvivő szerdán országa "őszinte sajnálatát" fejezte ki a négy megfigyelő "tragikus halála" miatt és a történtek alapos kivizsgálását ígérte. A The Washington Post című amerikai napilap egy magas rangú amerikai diplomatára hivatkozva közölte: Izrael úgy tájékoztatta az Egyesült Államokat, hogy véletlen baleset volt az ENSZ-megfigyelők állásának bombázása. Dan Gillerman izraeli ENSZ-nagykövet a BBC brit tévének nyilatkozva viszont az Annan-nyilatkozaton háborgott, mondván hogy a világszervezet főtitkára "elsietett és téves" kijelentéseket tett, s miközben vizsgálatot követel, saját következtetéseit máris levonta.
MTI - fidesz.hu